2014. május 26., hétfő

21. fejezet: Mégis, mit képzeltek?

Jenny közelít. Tudom, mindjárt érezni fogom a fűrész hideg fémét a bőrömön, fájdalmamban felkiáltok majd, és ők majd mind nevetni fognak, ahogy kezeim, lábaim, férfiasságom, vagy talán az egész fejem a padlóra hull. Ujjonganak majd, ha látják vörös véremet egyre gyűlni alattam.  Már épp feladtam minden reményemet, amikor Jenny a csonkításom helyett megkerült, és elfűrészelte a köteleket, amik eddig a székhez kötöztek. Meglepetten néztem a velem szemben álló Mary-re, miközben átmozgattam zsibbadt kézfejeimet és ujjaimat.
- Na, mi az, doki? Nem örülsz a szabadságodnak? Én örülnék a helyedben, sokáig nem lesz részed benne - mondja széles vigyorral Mary. -  Jenny, szedd le a szájáról a ragasztószalagot! Doki, ha kiabálni mersz, vagy egyáltalán megszólalsz, amikor nem kérdezünk, van Jenny-nél egy szép hosszú kés, az majd rendre bír…
A mögöttem álló Jenny a számhoz nyúl, és lehúzza róla a szalagot. Gyors, mégis rettenetes fáj. Azonban végre tudok a számon keresztül lélegezni.
- Mi a fenét műveltek? Óriási botrány lesz ebből, lányok! Mégis, mit képzeltek?- tör ki belőlem
Ekkor rémes fájdalom hasít a hátamba a lapockáim között. Először nem tudom, mi történt, ám gyorsan rájövök, hogy a Jenny-nél lévő kés volt az.
- Ejnye, ejnye. Hát nem szóltam, hogy maradj csöndben?- ingatja a fejét a holtsápadt Mary.- Csak a feltett kérdésekre válaszolhatsz. És csak az igazat mondhatod! Minden egyes hazugsággal nő a fájdalmad. Hidd el, az a szép kés, még csak a kezdet- folytatja vigyorogva a lány. – Tehát első kérdés: Mit gondolsz Hannah-ról?
- Őőő, Hannah egy rendkívüli lány. Soha nem találkoztam, még hozzá hasonló emberrel.
- És ezért akarod őt megdugni? Válaszolj!- parancsol rám ingerülten
- Én nem….soha…
- Rossz válasz! Jenny! – még mielőtt tiltakozhatnék, Jenny ismét belevág a hátamba a késsel. Rosszullét kerülget a kínzó fájdalomtól.
- Hannah szép lány, de a betegem, nem nyúlhatok hozzá!- mondom mentségeket keresve
- Ez így van, nem nyúlhatsz hozzá! De megtennéd?
- Én….jól van, jól van,  igen, bevallom…szoktam álmodozni ilyenekről.
- Perverz állat!- üvölti Jenny mögülem.- Tudtam, hogy mire megy ki a játék. Engem is meg akart döngetni.
- Én nem! Jenny, sose gondoltam ilyesmire.
- Mert én csúnya vagyok.  Nem igaz, doki? Magának nem tetszik a rusnyaságom. Ronda vagyok, igaz?
- Dehogy, Jenny, ilyet sose mondtam.
- hazudsz!- mondja, és ezzel belevág a derekamba, és közben nekem feszül, kidöntve ezzel az egyensúlyomból. Elterülök a földön, és éreztem, ahogy Jenny belém rúg egyet.
Próbálom feltolni magam ülő helyzetbe, de Jenny a lábával visszataszít a földre, és ott is tart.
- Állj, állj, állj! Jenny, állj le a személyeskedéssel! Nem rólad van most szó- szól közbe Mary
- Sajnálom, főnök. - szegezi a földre tekintetét Jenny, de a lábát még nem veszi le a nyakamról
- Főnök?- kérdezem meglepetten, fejemet kissé felemelve a földtől - Hogyhogy főnök? Ez egy tizenöt éves kislány, ráadásul halott. Mi a fészkes fene folyik itt? Jenny, miért engedelmeskedsz neki?
- Nem megmondtam, hogy kuss?- kérdi mérgesen Mary- Most viszont ideje levetkőzni, doki!- folytatja, és közben elmosolyodik.
- Eszem ágában sincs levetkőzni!- mondom határozottan.

- Pedig rettentő nagy itt a hőség!- válaszolja Mary, utána elkiáltja magát: - Hannah, gyere be, gyorsan! Van itt egy férfi, akit levetkőztethetsz! Tudom, hogy már alig várod!

2014. május 13., kedd

20. fejezet: Megkötözve

                 Egy sötét szobában ülök. Csak az orromon át tudok, lélegezni, számat leragasztották. Meg se tudok moccanni, olyan erősen kötöztek a székhez. Semmit nem látok, így csak az emlékeimet használhatom támpontként. Emlékszem, hogy láttam Hannah-t és Jenny-t. Vajon hogy kerültek ide? És ami még fontosabb: Miért kötöztek ide? Miért akar nekem Hannah ártani? Én mindig rendes voltam vele, sose büntettem meg jobban, mint ahogy kellett ahhoz, hogy tanuljon a hibáiból. Most meg ellenem fordult. Biztos vagyok benne, hogy Jenny volt a felbujtó, ő vette rá Hannah-t a szökésre, és ő volt az, aki az ágyába kényszerítette. Már amikor először megláttam az udvaron, tudtam, hogy bajok lesznek vele, de sose gondoltam, hogy ellenem fordítja azt, aki a legfontosabb számomra. Hannah odaadta magát neki, nekem sohasem hagyta, hogy megérintsem. Pedig álmaimban Jenny helyett én ültem rajta, én csókoltam, ahol csak értem. Ráadásul Jenny meg akar ölni engem, ezt világosan megmondta. Mit vétettem én ellene? Talán az a problémája, hogy nem hagytam, hogy börtönben rohadjon meg? Vajon tényleg ennyire ostoba?
                 Nem tudom, mennyi ideje lehetek itt, de úgy vélem már órák óta, hiszen végtagjaim elzsibbadtak. Korog a gyomrom, reggel óta semmit nem ettem. Rémesen érzem magam, megalázva, szabadságomtól megfosztva. Mindig szabad embernek éreztem magam, azt tettem, amit szerettem, a munkám is olyan volt, amit örömmel csináltam. És már évek óta a magánéletemben is szabad voltam. És most itt vagyok, lekötözve.
                  Egyszer csak látom, hogy fény szűrődik be a szobába. Kinyithatták az ajtót, de senkit nem látok. Pár pillanat múlva megpillantok egy világos alakot, ahogy szinte lebegve közelít felém, hangtalanul. Gyorsan odaér elém, és megáll úgy fél méterre tőlem. Világos szőke haja lazán hull a vállára, nagy, fehér lepel fedi a testét. Tejfehér az arca, mint egy halottnak. Mary az, Hannah húga. Most már semmit nem értek, ő hogy kerül ide?
                 - Örülök, hogy megint látlak- kezdi bájos hangon mosolyogva, fehér fogait kivillantja. – Maga is hasonlóan örül a találkozásunknak, igaz?
                 - Mmmm- próbálok válaszolni, de a ragasztószalag nem enged.
                 - Nem értem kristálytisztán. Talán ez majd segít, hogy összeszedje a gondolatait. – mondja, és utána erősen a lábamra tapos egyszer, kétszer háromszor. Rettentően fáj. Megint próbálok mondani valamit, de csak nyögéseket hallatok. - Jól van, jól van, ne olyan hevesen, dokikám! Mindent szép sorjában. Most azon jár az a szép buksid, hogy vajon mit keresek én itt, és miért is vagy idekötözve. Emlékszel a telefonbeszélgetésre, amikor az egyik ápoló azt mondta, hogy „Nincs Hannah nevű betegünk”- mondta Marienne nővér hangján. Igen, már gondolom kitaláltad, hogy én voltam az. Leütöttem a portást, és az ápolónőt, de ne aggódj, nem lett komolyabb bajuk. Ők is itt vannak. Jenny kapcsold fel a kisvillanyt!
                   Kis fény gyúlt, és balra tőlem láttam, ahogy Marienne nővér és Rick, a portás egymásnak háttal ülnek, összekötözve, eszméletlenül. Próbáltam megszólalni, de nem tudtam.
                   - Nyugi, nyugi. Nincs semmi bajuk, ahogy önnek sincs. A lényeg, hogy sikerült megszöktetnem a nővéremet.
                   - És engem is!- szólt közbe az ajtóból Jenny rekedtes hangján. Kócos barna haja, és sötét szemei már távolról jól láthatóak voltak. Ő is közelebb jött, és amikor odaért Mary mellé, a nála alacsonyabb lány vállára tette a könyökét- Tetszett a kis bemutatónk, amit Hannah-val adtunk elő?
                   -Mmmm – próbáltam megszólalni, és éreztem, ahogy az erek kidudorodnak a homlokomon
                   - Psssszt! Felébreszted a halottakat ezzel az ordibálással!- mondta Jenny, erre a mellette álló lány mogorván nézett rá.- Bocsi, Mae, nem úgy értettem!- ezzel mindketten nevettek.
                   - Szép lány a nővérem, igaz? – folytatta Mary- minden férfi őt akarja. De őt senki nem kaphatja meg, és aki be akarja őt mocskolni, azt megbűnhődik. – Jenny, kérlek, hozd ide a fűrészt, el kellene kezdenünk még éjfél előtt!
                   -Mmmhmmm- nyöszörögtem, egész testemet megfeszítettem, és próbáltam kiszabadítani magam a kötésből. Semmi értelme nem volt, csak a szék reccsent meg egy kicsit.
                  - Csitt! Ne hangoskodj, vagy azt akarod, hogy Hannah felébredjen már az első szánalmas sikolyodra? Hidd el, lesz belőle jó sok…
Kingdom Hearts Riku Keyblade 3 Kingdom Hearts Riku Keyblade 3 Kingdom Hearts Riku Keyblade 3