Hannah leguggol mellém, és átfordít a hátamra. Keze most nem
hideg, hanem forró, szinte izzik, még az ingemen keresztül is érzem.
- Mit tettetek vele?- kérdem elhaló hangon. Már nincs erőm
az erélyességhez.
- Méghogy mi mit tettünk vele?- kérdez vissza Mary- Te és a
kis bandád készítette ki. Mit gondolsz, miért volt olyan hideg? Nem volt vele
senki, aki szerette volna, a családja, én! Az ocsmány, hűvös cellájába volt
zárva, szinte egész nap. Mi melegítette volna fel? Elvettétek tőle, az egyetlen
embert, akit valaha szeretett! Engem!- ahogy beszél, sírásba fordul a hangja
- Én szerettem őt- mondom- bármit megtettem volna érte,
érted- Hannah szemébe nézek
- Hazudsz!- pirít rám Mary- Ha szeretted volna, hagyod, hogy
az egyetlen megmaradt családtagjával maradhasson. De te elvetted őt tőlem.
- Embereket ölt, nem volt más választásunk!- mentegetőzöm
- Gyerek volt még!- üvölti Mary- Egy ijedt gyerek. Megbánt
mindent, amit tett. Igaz, Hannah, megbántad?
Erre Hannah feláll mellőlem, elveszi Jenny kését, a mögöttem
megkötözött Marienne-hez és Rickhez sétál, és egymás után pontosan a szívükbe
döfi a kést. Látom, ahogy vörös vérük egyre terjed fehér köpenyükön. Hannah
hidegvérrel húzza ki a kést a portásból, és visszasétál mellém. Leguggol, felemeli
a kést, és egy finom mozdulattal kettévágja az ingem a nyakamtól a derekamig. Átlép rajtam az egyik lábával, és az
ágyékomra ül. Kezeivel széthúzza a kettévágott ingem, hasamon hosszú vékony
vágást látok. Felnézek Maryre, aki elégedetten mosolyog.
- Most a nadrágja jön, nővérkém!- mondja édesen. Hannah
visszamosolyog Maryre- Az én nővérem a legártalmatlanabb teremtés a Földön. Te
is láthatod, doki!- ezzel gúnyos kacajban tör ki, hangja természetfeletti
magasságokba szökik. Nem olyan, mint egy emberé. Hanem, mint egy halotté. Egy
szellemé.