19. fejezet: Használd az ujjaid, bébi!

-         Ó, drágám, olyan jó végre veled. Csak te és én ebben a puha ágyban, mindketten mezítelenül. Combomon érzem combod puha, hideg,  hibátlan bőrét, ahogy hozzád bújom. Csókollak, ahol csak tudlak. Csókolom ajkaidat, azután egyre lejjebb haladok. Számmal érintem hófehér nyakad vonalát majd a kulcscsontodat mindkét oldalon. Kezeimmel finom, sápadt melleidet masszírozom, beleférnek a tenyerembe. Érzem, hogy te viszont a hátsó felemet kezded felfedezni. Ujjbegyeidet a gerincemen végighúzod, én ebbe beleborzongok. Eléred a fenekemet, és jó erősen megmarkolod azt. Erre én még hevesebben kezdelek csókolni. Nem bírod tovább így, felém kell kerekedned. Ráülsz a hasamra, hideg hátsód lehűti felhevült testemet. Lehajolsz, hogy megcsókolj, melled közben súrolja nyakamat. Hosszú fekete hajad a vállaimat csiklandozza! Lejjebb kell csúsznod, hogy kényelmesen ülj, így az érzékeny pontomra helyezkedsz. Mozogni kezdesz rajtam, és én már alig bírom nyögések nélkül. Használd az ujjaid, bébi! Nem válaszolsz, hiszen nem tudsz. Mosolyogsz, hatalmas kék szemeid bujaságról árulkodnak. Ujjaidat a szádhoz emeled, hogy megnedvesítsd. Ám ekkor hatalmas robajjal kinyílik az ajtó. Hannah lehuppan mellém, én magamra húzom a paplant, de ő nem teszi ugyanezt: csupasz teste fehéren világít tovább a félhomályos szobában. Kopaszodó középkorú férfi lép be rajta, arcára a döbbenet festi a jellemző vonásokat. Szeme elkerekedik, szája kissé kinyílik.Mi….mi folyik itt? – kérdezi hitetlenkedve – Jenny, mit művelsz Hannah-val? Hogy képzeled? Ez, egyszerűen undorító! Azonnal, keljetek ki az ágyból, visszamegyünk az intézetbe! Öltözzetek fel, egy kettő!

-         Uram! Nem tudom, kicsoda Ön, de ez itt egy magánlakás, ahol én és a barátnőm, Hannah éppen aludni készültünk.

-         Aludni, mi?!- kérdi felháborodva, szemét le nem véve Hannahról, egész pontosan a melleiről.- Mit akar tőled ez a nő? Tudod, hogy velem kell jönnöd! Az intézetben van a helyed.

-         A barátnőm néma, úgysem fog magának válaszolni.

-         Tudom, hogy Hannah néma! Ő az én paciensem 10 éve!

-         Magának elment az esze!- mondom már egyre erélyesebben!- soha nem láttuk még magát, igaz édesem?- kérdem, és Hannah bólínt. Erre a férfi közelebb lép az ágyunkhoz, és a kezét Hannah felé nyújtja.

- Takarodjon innen!- üvöltöm. Erre Hannah ölő helyzetbe tolja magát, talpát a fenekéhez húzza, és a következő pillanatban ráveti magát a férfira, aki elvágódik a földön. Hannah ráfekszik, vállait a padlóhoz tapasztja, csupasz ágyékát a férfi combjain nyugtatja. Én belenyúlok az éjjeliszekrénybe, egy vattára étert csepegtetek, odaszaladok az ágy másik oldalához, és a férfi orrához szorítom a bódító szert. A férfi azonnal elkábul. Felállítjuk és egy üres székbe helyezzük. Kezeit hátravetve odakötözzük egy erős madzaggal a mellkasánál és a lábainál. Száját letapasztjuk egy ragasztószalaggal. Amikor végzünk, felegyenesedünk, még mindketten anyaszült meztelenül állunk egymással szemben. Átölel és hideg ajkaival megcsókol. Amikor abbahagyja, lágyan odasúgom a fülébe: „A dokinknak annyi” – és visszacsókolok.