21. fejezet: Mégis, mit képzeltek?

Jenny közelít. Tudom, mindjárt érezni fogom a fűrész hideg fémét a bőrömön, fájdalmamban felkiáltok majd, és ők majd mind nevetni fognak, ahogy kezeim, lábaim, férfiasságom, vagy talán az egész fejem a padlóra hull. Ujjonganak majd, ha látják vörös véremet egyre gyűlni alattam.  Már épp feladtam minden reményemet, amikor Jenny a csonkításom helyett megkerült, és elfűrészelte a köteleket, amik eddig a székhez kötöztek. Meglepetten néztem a velem szemben álló Mary-re, miközben átmozgattam zsibbadt kézfejeimet és ujjaimat.

- Na, mi az, doki? Nem örülsz a szabadságodnak? Én örülnék a helyedben, sokáig nem lesz részed benne - mondja széles vigyorral Mary. -  Jenny, szedd le a szájáról a ragasztószalagot! Doki, ha kiabálni mersz, vagy egyáltalán megszólalsz, amikor nem kérdezünk, van Jenny-nél egy szép hosszú kés, az majd rendre bír…

A mögöttem álló Jenny a számhoz nyúl, és lehúzza róla a szalagot. Gyors, mégis rettenetes fáj. Azonban végre tudok a számon keresztül lélegezni.

- Mi a fenét műveltek? Óriási botrány lesz ebből, lányok! Mégis, mit képzeltek?- tör ki belőlem

Ekkor rémes fájdalom hasít a hátamba a lapockáim között. Először nem tudom, mi történt, ám gyorsan rájövök, hogy a Jenny-nél lévő kés volt az.

- Ejnye, ejnye. Hát nem szóltam, hogy maradj csöndben?- ingatja a fejét a holtsápadt Mary.- Csak a feltett kérdésekre válaszolhatsz. És csak az igazat mondhatod! Minden egyes hazugsággal nő a fájdalmad. Hidd el, az a szép kés, még csak a kezdet- folytatja vigyorogva a lány. – Tehát első kérdés: Mit gondolsz Hannah-ról?

- Őőő, Hannah egy rendkívüli lány. Soha nem találkoztam, még hozzá hasonló emberrel.

- És ezért akarod őt megdugni? Válaszolj!- parancsol rám ingerülten

- Én nem….soha…

- Rossz válasz! Jenny! – még mielőtt tiltakozhatnék, Jenny ismét belevág a hátamba a késsel. Rosszullét kerülget a kínzó fájdalomtól.

- Hannah szép lány, de a betegem, nem nyúlhatok hozzá!- mondom mentségeket keresve

- Ez így van, nem nyúlhatsz hozzá! De megtennéd?

- Én….jól van, jól van,  igen, bevallom…szoktam álmodozni ilyenekről.

- Perverz állat!- üvölti Jenny mögülem.- Tudtam, hogy mire megy ki a játék. Engem is meg akart döngetni.

- Én nem! Jenny, sose gondoltam ilyesmire.

- Mert én csúnya vagyok.  Nem igaz, doki? Magának nem tetszik a rusnyaságom. Ronda vagyok, igaz?

- Dehogy, Jenny, ilyet sose mondtam.

- hazudsz!- mondja, és ezzel belevág a derekamba, és közben nekem feszül, kidöntve ezzel az egyensúlyomból. Elterülök a földön, és éreztem, ahogy Jenny belém rúg egyet.

Próbálom feltolni magam ülő helyzetbe, de Jenny a lábával visszataszít a földre, és ott is tart.

- Állj, állj, állj! Jenny, állj le a személyeskedéssel! Nem rólad van most szó- szól közbe Mary

- Sajnálom, főnök. - szegezi a földre tekintetét Jenny, de a lábát még nem veszi le a nyakamról

- Főnök?- kérdezem meglepetten, fejemet kissé felemelve a földtől - Hogyhogy főnök? Ez egy tizenöt éves kislány, ráadásul halott. Mi a fészkes fene folyik itt? Jenny, miért engedelmeskedsz neki?

- Nem megmondtam, hogy kuss?- kérdi mérgesen Mary- Most viszont ideje levetkőzni, doki!- folytatja, és közben elmosolyodik.

- Eszem ágában sincs levetkőzni!- mondom határozottan.

- Pedig rettentő nagy itt a hőség!- válaszolja Mary, utána elkiáltja magát: - Hannah, gyere be, gyorsan! Van itt egy férfi, akit levetkőztethetsz! Tudom, hogy már alig várod!