Zaklatottam vezettem vissza az intézetbe. Csoda, hogy nem okoztam
balesetet, hisz nem tudtam a vezetésre koncentrálni. A cetli járt az eszembe,
és a rajta álló szöveg. Hagyjam békén Hannaht? Én vagyok a kezelőorvosa,
hogy hagyhatnám békén? A szívem mélyén azonban sejtettem, hogy nem így
értette Mary. A tekintet, amelyekkel néztem a nővérét, a piszkos gondolatok a
fejemben, ha látom a finom, formás testét. A vágy, amelyet még magamnak sem mertem
bevallani, ez a kislány viszont valahogy megsejtette. De nem…ez biztosan
valami félreértés. Mary-t bizonyára csak az zavarja, hogy még mindig bent
tartom a nővérét, nem lehet ennél többről szó - nyugtatgattam magam
Amikor behajtottam a kapun, Marienne nővér futott felém, arcára
kétségbeesés ült ki. Leengedtem az ablakot, hogy halljam:
-
Doktor úr, kérem,
azonnal jöjjön, Lisa valahogyan megszerezte az egyik húsvágó kést a konyhából!-
mondta lihegve a futástól és az ijedtségtől.
Szó nélkül kiszálltam az
autóból, és követtem Marienne nővért be az épület ajtaján és onnan az aulába,
ahol borzalmas látvány fogadott. A betegek nagy része megmerevedve ült, egy
páran azonban félelmükben sikoltoztak, és jajgattak. A terem közepén egy
fiatal, szőke lány feldúlt arccal, kezében egy hatalmas késsel állt, körülötte
az ápolók, próbálták lenyugtatni, és elvenni tőle a fegyverét, sikertelenül. A
lány, Lisa az őt körbevevők felé tartotta kését, és hangosan beszélt:
- Engedjenek ki innen!
Engedjenek ki erről a borzalmas helyről! Én nem vagyok idevaló, én normális
vagyok! Engedjenek ki, vagy leszúrom magam ezzel a késsel! Megteszem, mindenki
tudja, hogy megteszem, ha nem hagynak elmenni!
Tényleg tudtuk, hogy meg
meri tenni, hiszen egyszer már, 17 évesen maga ellen fordított egy kést. A
miatt az eset miatt került ide öt évvel ezelőtt, és azóta is bántotta magát, de
eszközök hiányában nem tudott komolyabb kárt okozni. Most viszont nála volt a
kés…
- – Lisa – kezdtem
higgadtan, ahogy mindig is beszéltem a lánnyal, és közelebb léptem.- Lisa, te
is tudod, hogy nem engedhetünk el. Itt kell maradnod, hogy segíthessünk rajtad.
- – Nem kell a
segítségük! Bezártak ide, mint egy börtönbe, sose fognak kiengedni, sose!-
üvöltötte felém fordítva a kést.
- –
Beteg vagy Lisa-
mondtam, még mindig nyugodtan, lassan kiejtve a szavakat.- Nézd meg, most is,
mit teszel! Ijesztgeted a többi beteget, és magadat kívánod bántani. Add ide
azt a kést, és enyhébb büntetéssel megúszod! – az utolsó mondat hiba volt –
-
Nem érdekel a
büntetése, leszarom a büntetéseit!- kiabálta, még hangosabban.
-
Lisa, kérlek, add
ide azt a kést, te jobb vagy ennél. Hidd el, nem akarunk örökre itt tartani,
annyi szép év áll még előtted, csak add ide a kést- nem hazudtam, pár év múlva ki kellett engednünk
a lányt, hiszen nem bántott magán kívül soha senkit se
- Sok szép év? Nem hiszem
el, tudom, hogy sose lesz jobb ennél, sose, innen nincs kiút- mondta a
lány, most már sírva, és leengedte a fegyverét.
-
Add ide a kést,
Lisa.- mondtam lágyan, és közelebb léptem hozzá, ha akart volna, így könnyen
leszúrhat, de esze ágában sem állt ilyet tenni. A kezembe adta a kést, közben
rázkódott a sírástól, és összegömbölyödve lefeküdt a padló hideg kövére.
Ekkor pillantottam meg Hannah-t aki egy székben, mindenki mással
ellentétes irányban ült, így csak a hosszú, fekete haját láttam, ahogy
mezítelen háta közepét simogatja. Azután felállt, és ruhátlanul közelebb sétált,
a fülemhez hajolt és belesúgta: - Innen nincs kiút!- pislogtam egyet, és mire újra
kinyitottam a szemem, a széken Hannah ült háttal a kék hálóingében.
