17. fejezet: Jenny

-         Mr. Dannon, jöjjön kérem, megérkezett az új beteg. – közölte Marienne, miután belépett az irodámba.

A fiam még mindig engem ölelt, feje a vállamon nyugodott, és hallottam az egyre halkuló szipogását. Ám mikor a nővér belépett, kénytelen voltam eltolni magamtól. Szembeálltam vele, vállait fogtam és mélyen a szemébe néztem.

-         Patrick, most muszáj mennem. Az lenne a legjobb, ha hazamennél. A rendőrség már valószínűleg nálatok van – reméltem, a fiam tisztában volt vele, hogy ő az elsőszámú gyanúsított, hisz ő volt Mary-vel a fészerben, mikor a tragédia történt.

-         Tudom. És nagyon félek. Mi lesz ha azt hiszik, hogy én gyújtottam fel Mary-t?- kétségbeesetten nézett rám.

-         Nem lesz könnyű menet, de az igazságnak mindig győznie kell. Biztos vagyok benne, hogy belátják, te sose tennél ilyet.

Még utoljára megöleltem, mielőtt elhagyta volna az irodámat. Féltő szülőként néztem utána, ahogy bezáródott mögötte a nagy faajtó. Egy tehetetlen apa voltam csupán, aki még arra se képes, hogy biztonságban tartsa a fiát. Tudtam, hogy bármikor újra megpróbálja majd megölni őt Mary. A lány, aki már halott, de a szelleme veszély Patrick-re nézve. Micsoda sületlenség, és mégse tudtam kiverni a fejemből. Képtelenségnek tűnt minden, ami az utóbbi napokban körülöttem történt, de láttam Mary szellemét, biztos voltam benne, hogy láttam, és nem csak képzelődtem. Gondolataim képtelen folyamát Marienne szakította félbe:

-         Doktor úr, most már tényleg jönnie kellene! Az új betegünk valószínűleg már halálra fagyott odakint, ám addig nem hozhatják be az épületbe, amíg ön nem köszönti.

-         Ki volt az az elvetemült, aki ezt a szabályt hozta?

-         Ön, uram- mondta Marienne lehajtott fejjel.

Levettem a tartóról a fekete szövetkabátomat, és egy mozdulattal felvettem. Kimentünk az irodából, át a folyosón, le a lépcsőn. Eközben Marienne az új paciensünk adatlapját tartotta a kezében, és fel is olvasta nekem azt:

-         Az új betegünk neve Jennifer. Jennifer Blobs. 1990. március 8-án született, 20 éves. Anyja belehalt a szülésbe, az apja ötéves korában elhagyta, így a nagyszülei nevelték. Kiskamasz korában elkezdett lógni az iskolából, és utcagyerekekkel vandálkodott. Gyújtogattak, törtek- zúztak. Alig járt haza, és akkor is ittas volt. Heroin-túladagolás miatt kórházba került, ahol egy párnával megfojtotta a szobatársát. A bíróság mentálisan zavartnak ítélte. – mire a nővér befejezte a felolvasást, már a kapu előtt álltunk, és megláttam az egyik ápoló mellett ácsorgó Jennifert.

A lánynak vállig érő barna haja volt, és bozontos szemöldöke alatt sötét szemeket pillantottam meg. Alacsony termete és vékony, beteges testalkata ellenére cseppet sem tűnt törékenynek. Koszos  kabátját és rongyos, bőszárú nadrágját látva, mindenki tudhatta, hogy egy lecsúszott fiatal lánnyal van dolga. Zavart tekintettel mérte végig az udvart, és ahogy egyre közelebb értem, láttam a megvető pillantást a szemében. Nem tudott nyugodtan állni, egész teste remegett, Egyszercsak rekedtes hangon megszólalt:

-         -- Dokikám, szóval maga szabadított ki a dutyiból. Köszönöm szépen, de nem kellett volna. Tökéletesen meg lettem volna elégedve az életfogytiglan büntetésemmel. De azért bemutatkoznék.- ezzel remegő kezét felémnyújtotta, és a kabát alól kilátszódott az alkarja, amelyet számtalan szúrásnyom, kékeszöld és vörös elszíneződés csúfított. – Jennifer Blobs, hívhat Jennynek

-         Richard Dannon – viszonoztam a kézfogást. – Most bemegyünk az épületbe, gondolom már nagyon fázol.

-         Ugyan már, szörnyű forróság van itt.- mondta. Tudtam, hogy ez is egy elvonási tünet, tehát nem lepődtem meg.

-         Azért bemegyünk, és a nővér megmutatja a szobádat. Marienne, vidd Jenny-t a Hannah melletti szobába, kérlek!

-         Hannah?- kérdezte Jenny.- ez vicces. A gyerekkori barátnőmet is így hívták. Tiszta bolond egy csaj volt. Azt hiszem, felgyújtotta a családját vagy valami ilyesmi. Csak nem ő az?! Milyen poénos lenne!- és nevetett, sárga fogait megvillantva

-         Hannah Rivers?- kérdeztem kétkedve

-         Igen, a kis Hannah Rivers, a gyilkos. A húga hatalmas ribanc lett. Az az egész család furcsa, tele piszkos ügyekkel!

-         Jenny! Ne szidj másokat! Te is borzalmas dolgokat követtél el!- mondtam, ám a fejemben csak a különös egybeesés járt.

-         Én semmit nem követtem el! Csak a nagyanyám találta ki az egészet, hogy megszabadulhasson tőlem! Vén banya!

-         Ezt ne most beszéljük meg, Jenny! Felmész a szobádba, és kipakolsz. Marienne, kérlek most már tényleg vidd fel a kisasszonyt!- adtam ki az utasítást.

Ekkor megláttam, hogy az öreg Rose szaladt felém, kusza, ősz haját a szél lobogtatta. Megállt, kifújta magát, és szavalni kezdett:

Két kislány a szakadó esőben látszik,

Az egyik a fagyos tűzzel játszik,

A másik sátánok kegyeiért imádkozik

Emberek halnak meg kezeik között,

      Démonok szálldosnak fejük fölött