15. fejezet: Táncoljunk!

Szép, napsütéses nap volt, az ablakokon át beszűrődő fény megvilágította az egész társalgót. A teremben halk zene szólt, a betegek asztaloknál ültek, játszottak, beszélgettek, vagy csak néztek ki a fejükből. Az öreg Rose a magnó mellett táncolt, de láthatólag senki se figyelt rá. Az idős hölgy boldog foghíjas mosolyra húzta a száját , miközben esetlen mozdulatokat tett. Mikor meglátott engem, megszólalt:

-         Hé, Doki, ropjon velem egyet!- mondta, és rámkacsintott.

-         Kedves tőled, Rose, de nem vagyok valami jó táncos

-         Ugyan már- legyintett- egy ilyen vén rókának, mint én, egy ilyen fess emberrel táncolni, mint ön, megtisztelő lenne. Na, ne legyen ilyen szégyellős, jöjjön, rázzon velem!

Ekkor odalépett hozzám, megfogta a kezem és odarángatott az ideiglenes táncparkettre. Először nem akartam menni, de végül megsajnáltam szegény vénasszonyt, és beadtam a derekam. Megfogta a kezeimet, és mozdulataival táncra ösztökélt. Próbáltam a lábaimmal valami tánchoz hasonló lépéseket tettetni. A körülöttünk lévő tapsvihar és éljenzés biztosított róla, hogy annyira nem lehetek rossz, ám abban nem kételkedtem, hogy nevetséges látványt nyújthattunk. Ez viszont nem számított, hisz ez egy elmegyógyintézet volt, a közönségünk csupa mentálisan zavart emberből állt. Egy kívülálló számára ez a hely egy borzalmas, félelmetes, szomorú hely, ám ahogy ott táncoltam, körülvéve az ünneplő társasággal, boldog és felszabadult érzés árasztott el.

 Mindaddig, amíg meg nem láttam a fekete hajú lányt. Mintha hirtelen egy fagyos fuvallat lengte be volna a termet.  Hannah egy asztal mellett állt, és véletlenül se nézett volna ránk, pedig rajta kívül szinte mindenki élvezte a szerény előadásunkat. Ő viszont csak unottan támasztotta a falat. Világoskék, lenge hálóingjét a napfény megvilágította, és sötét haja ellenére egy angyalt véltem felfedezni a megjelenésében. Szemeivel a padlót fürkészte, és szinte fájt, hogy nem élvezhettem kék szemei érintését magamon. Kínzásnak tűnt a távolság kettőnk közt, az, hogy nem érezhetem azt a különleges, jeges illatot, amit magából áraszt. Ahogy ott állt, karcsú alakja kirajzolódott a vékony ruha alatt, kulcscsontjai tökéletes kiszögelései gyönyörű látványt mutattak. És hosszú fekete haja tette tökéletessé a képet, ahogy az a melleit félig eltakarva a hasa közepét súrolta az aljával. Meg akartam érinteni a keskeny derekat, magamhoz ölelni az édes, hideg testet.

Fiatal férfi hangja zökkentett ki a gondolataimból:

-         Doktor úr, magát meg mi lelte?- kérdezte Leo Chin vigyorogva, ahogy közönségünk első sorában állt Lisával kéz a kézben. Ha nem lettem volna épp kábult a fekete szépségtől, megdorgálom őket az intézetben tiltott testi kontaktusért.

Ekkor vettem észre, hogy percek óta mereven állok és bámulom Hannah-t, észre se vettem, hogy minden szempár rám szegeződött. Rendkívül kellemetlenül éreztem magam, hogy a pácienseim előtt így kifordultam önmagamból. Ilyesminek nem szabadna előfordulnia egy főorvosnál, magabiztosnak, kiegyensúlyozottnak kellett hatnom. De nem ment, ha ő is a közelemben volt. Egész egyszerűen megszűnt a külvilág, ha Hannah a közelemben volt. Csak őt akartam, őt, a haját, a fehér nyakát, a melleit…..de tudtam, hogy ezt a pajzán gondolatot ki kellett vernem a fejemből minél gyorsabban.

-         Semmi- kezdtem zavartan- csak észrevettem, hogy az egyik kedves hölgy nem csatlakozott a mulatságunkhoz, helyette az asztalokat rongálja – hazudtam, hisz kellett valami indok, hogy az irodámba hívhassam.- Teresa nővér, kérlek, hozd fel az irodámba Hannah-t húsz perc múlva. Rose, köszönöm a táncot, nagyon élveztem.- mondtam, mire Rose kivillantotta mind a 2 megmaradt fogát, miközben mosolygott- most viszont el kell intéznem valamit. Mindenki élvezze a megmaradt szabadidejét a vacsoráig!- és nagy léptekkel elhagytam a termet…

Húsz perc múlva kopogtatást hallottam, és Teresa nyitott be, Hannah-val az oldalán. A nővér szó nélkül távozott, Hannah pedig megállt az ajtóban. Tudtam, hogy nem kellett volna felhívatnom, hisz így kettesben maradtunk, kettesben ezzel a gyönyörűen félelmetes lánnyal. De nem tudtam megállni, túl

erős volt a vágy, hogy vele lehessek.

- Kérlek, foglalj helyet!- mondtam komolyan. Hannah közelebb jött, ám a szék helyett az asztalra ült, és elkezdte felhúzni a combjáig a hosszú hálóinget. Nem lett volna szabad hagynom, de a világos, tökéletes lábak látványa megigézett. Lerúgta a papucsát, és elfeküdt az asztalon. Felemelte a kezét, és ujjával magához intett. Nem tudtam ellenállni, közelebb mentem, és végigsimítottam a testén. Éreztem a domborulatokat az ujjaim alatt, és már tudtam, hogy meg fog történni. Megcsókoltam a nyakát, utána az ajkait kezdtem ízlelgetni. Ő egyre feljebb húzta a ruháját, és én is segítettem neki. És végül lekerült a hálóing, és én úgy éreztem, a mennyekben járok. Magamévá akartam tenni, és ebben senki nem állíthatott meg. Felmásztam az asztalra, négykézláb helyezkedtem, letoltam a nadrágomat, és megtettem. Azt, amit sose lett volna szabad….

 Amikor végeztem, kielégülve néztem le a lányra. Ám a gyönyörű fiatal szépség helyett egy aszott vénasszony feküdt alattam. Rose vigyorgott, és láttam a 2 fogat.

10. fejezet: Richard, tégy magadévá!

A szoba négy sarkában egy-egy holttest hevert. Az egyikben rövid barna hajú lány, hasából tőr állt ki, a másikban fej nélküli hulla, a harmadikban őszes férfi, nyakán vágás, amiből még mindig folyt a vér, a negyedik sarokban pedig egy hosszú fekete hajú lány lecsupaszítva feküdt a hátán. A szoba közepén álltam, a cipőmet átáztatta a vér, amely az egész padlót beborította. Óriási terem volt, de a hullákon kívül mást nem láttam, semmilyen bútört, csak egy hatalmas csillárt pislákoló fénnyel, amikor felnéztem a plafonra. Ekkor egy suttogó hangot hallottam. Mintha csak a szél susogása lett volna

-    Richard- mondta a hang

-   Richard tégy magadévá, Richard!- nem, ez nem a szél volt, ez egy női hang.

-   Ki van ott? –kérdeztem ijedten – és körbefordultam.

-  Richard, tudom, hogy te is akarsz engem-, suttogta a női hang - Ne tagadd tovább!

Most már tisztábban hallottam a hang forrását. Az egyik sarok irányából jött. Abból, amelyikben a fekete hajú lány feküdt. Akkor vettem észre, hogy tágra nyílt szemekkel mered rám. Hatalmas, kék szemekkel. Ismertem ezt a szempárt -Ez Hannah- gondoltam- De az nem lehetséges.

-         Richard, tégy magadévá – mondta Hannah mosolyogva, miközben felállt és közelített felém.

-         Hannah, ne, ezt nem…ezt nem szabad, állj meg! – mondtam, de ő mintha meg se hallotta volna, csak jött, jött felém, fehér bőre világított a félhomályban, amely a szobában honolt.

Nem tudtam levenni a szemem hosszú vékony lábairól, karcsú derekáról, és a kis, feszes melleiről, amelyek minden lépésnél megremegtek egy kicsit. Pár pillanat múlva ott volt közvetlen előttem, a szemembe nézett hosszú ideig, és nem pislogott közben. Utána megfogta a kezem, és az egyik mellére helyezte azt. Puha volt és lágy, mégis rendkívül hideg, pont, mint egy halottnak. A másik kezével elkezdte kikapcsolni az övemet, és én éreztem, hogy férfiasságom megkeményedik. Lehúzta a nadrágomat, azután megcsókolt, és percekig nem hagyta abba, közben magához szorított, és én nem löktem el magamtól. Csípőjét fogva húztam közelebb magamhoz, és éreztem ahogy hideg teste hozzám simul. Nem tudtam türtőztetni magam. Amikor azonban abbahagyta a csókolást, és távolabb lépett, körülnézve észrevettem, hogy az addig holtan heverő testek most felálltak, szemeik kipattantak, és felénk közelítettek. Hannah-ra néztem, aki mosolygott, ami szinte már vicsorításra hasonlított.

        -Tudom, hogy élvezted.- mondta, azután hirtelen a mellkasomhoz hajolt, és fogaival kitépett belőle egy darabot.
Rettenetes fájdalom hasított a testembe, éreztem a vért, ahogy a hasamon folyik lefelé. Megérintettem a csordogáló nedvességet, azután minden elsötétedett…

Izzadtan ébredtem fel, mellkasomon Donna, a macskám hegyes karmait éreztem. Hajnali 3-at mutatott az óra, még négy óra alvás várt volna rám, de tudtam, hogy ez már nem fog bekövetkezni, túlságosan felzaklatott az álom. Kibotorkáltam a mosdóba, felkapcsoltam a villanyt, és a tükörbe néztem, miközben a pultot támasztottam, hogy el ne essek. A tükörből egy borostás férfi nézett vissza, szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, homlokán csillogott a verejték. Utána elengedtem a pultot, amelyen vörös kézlenyomat virított. A kezemre néztem, amit vér borított, a saját vérem.