16. fejezet: Kéjenc

Becsuktam a szemem, fejemet erősen megráztam, és a következő pillanatban az íróasztalom előtt találtam magam, szemben velem Hannah ült, zavartan méregetett, miközben én próbáltam visszatérni a valóságba. Nehéz volt, hiszen a kép az alattam fekvő meztelen lányról, és a helyébe lépő vénasszonyról élesen beivódott az agyamba. Még éreztem Hannah puha melleit a mellkasom alatt, hosszú haja simogatását a testemen, hideg ujjai érintését, és emlékeztem a ráncos Rose látványára, ahogy alattam hevert az asztalon. Olyan élethűnek tűnt, ami pár perccel azelőtt történt, éreztem férfiasságom elégedettségét, a bizsergést, mint mindig szeretkezés után. Mégis kezdett elhalványodni az emlék, ahogy egyre jobban próbáltam felidézni a történteket. Álom lett volna? De hát nem is aludtam. Viszont a valóság se lehetett. Az undor, amit akkor éreztem, amikor az öreg hölgyre gondoltam, hányingert keltett bennem. Nem, ez nem lehettem én, ilyet sose tennék, sose feküdnék le egy paciensemmel, főleg nem egy öregasszonnyal, Hannah persze már más kérdés. Nem, ő szintem még gyerek, ilyen eszembe se kéne, hogy jusson. Borzalmasan éreztem magam, legszívesebben elbújtam volna a szekrénybe, és soha többet nem jöttem volna elő. Hannah viszont ott ült velem szemben, mondanom, tennem kellett valamit.

-         Szóval, Hannah, hogy érzed magad?- tettem fel az erőltetett kérdést. Erre ő fogott egy darab papírt, tollat ragadt és körmölni kezdett. Pár pillanat múlva odanyújtotta az írást:

ÉN IS ÉLVEZTEM-, olvastam, és ledöbbenve a lányra néztem, aki kéjes vigyorral az arcán nézett vissza rám. Ekkor újra megráztam a fejem, hisz nem akartam hinni a szememnek. És mikor megint ránéztem a papírra, egy egyszerű OK fogadott, ahogy mindig, amikor ezt a kérdést feltettem. Lesápadtam, nem tudtam, mi történik velem.

Amikor azonban újra szólhattam volna, a fiam rémült arccal, és koszos, könnyes arccal rontott be az irodába, mellette az egyik nővér, akinek láthatólag nem sikerült lenyugtatni őt. Felálltam a székemből.

-    Apu, azonnal gyere, Mary- kifújta magát, és ekkor láttam, hogy amit az előbb kosznak véltem, az igazából korom volt.- felgyújtotta a fészert!- mondta, és sírni kezdett.- Apu, ő is bent volt, semmit nem tehettem- közelebb lépett, és hozzám bújt, éreztem, hogy már nem is akarja visszatartani a megállíthatatlan könnyeit

-         Marienne, azonnal vidd ki Hannah-t – utasítottam, hisz a lány húgáról volt szó. Nem akartam, hogy hallja.

Amikor azonban a nővér megfogta a lány karját, hogy kivigye a szobából, az rángatni kezdte a szorító kezet.

-         Nem megyek sehova, a húgom meghalt, ti tettétek, tudom, hogy ti tettétek!- kiáltotta, és én elképedve néztem. Megszólalt, valóban megszólalt! Csoda történt

-         Hannah- kezdtem értetlenül - te újra beszélsz.

-         Apu – szolt közbe a fiam fejét felemelve a vállamról, szemei még mindig könnyesen-, mi van veled? Semmit nem mondott. Ő néma.

-         Az előbb megszólalt- feleltem, ám amikor újra körbenéztem az irodában, már csak mi ketten maradtunk ott. Fiam zavart pillantását látva folytattam legyintve- nem érdekes, biztos csak rosszul hallottam.. De miért ilyen kormos az arcod? A tűzoltók engedték, hogy bemenj? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.

-         Nem. –lehajtotta a fejét - Én is bent voltam, mikor megtette. Azt mondta jó buli lesz…. Nem tudom, miért tenne, olyan aranyos lány volt, nem akarhatta, hogy én is bent égjek. Meg kellett volna állítanom. Ehelyett elfutottam.

-         Patrick- kezdtem, és átöleltem a fiamat- a lényeg, hogy te jól vagy. Nem tehettél semmit.

Az a nőszemély valóban megtette. Fel akarta gyújtani a fiamat. De honnan tudhatta vajon, hogy mi történt Hannah és köztem. Hisz mindaz csak a képzeletemben történt.

Ekkor az ajtónál női alakot pillantottam meg. Halvány volt, szinte átlátszó. Hosszú haja inkább tűnt fehérnek, mint szőkének, de még így is felismertem Mary-t. Hallhatatlan lépésekkel közelebb jött, és a fülemhez hajolt Szavai, mint lángcsóvák lövelltek ki a szájából, égették a fülemet:

- Ne félj, betartom a szavam, legközelebb a fiad is velem együtt ég el. – suttogta, és hosszú ujjával a sliccemre mutatott- én a helyedben felhúznám azt, kéjenc!- és ezzel eltűnt

15. fejezet: Táncoljunk!

Szép, napsütéses nap volt, az ablakokon át beszűrődő fény megvilágította az egész társalgót. A teremben halk zene szólt, a betegek asztaloknál ültek, játszottak, beszélgettek, vagy csak néztek ki a fejükből. Az öreg Rose a magnó mellett táncolt, de láthatólag senki se figyelt rá. Az idős hölgy boldog foghíjas mosolyra húzta a száját , miközben esetlen mozdulatokat tett. Mikor meglátott engem, megszólalt:

-         Hé, Doki, ropjon velem egyet!- mondta, és rámkacsintott.

-         Kedves tőled, Rose, de nem vagyok valami jó táncos

-         Ugyan már- legyintett- egy ilyen vén rókának, mint én, egy ilyen fess emberrel táncolni, mint ön, megtisztelő lenne. Na, ne legyen ilyen szégyellős, jöjjön, rázzon velem!

Ekkor odalépett hozzám, megfogta a kezem és odarángatott az ideiglenes táncparkettre. Először nem akartam menni, de végül megsajnáltam szegény vénasszonyt, és beadtam a derekam. Megfogta a kezeimet, és mozdulataival táncra ösztökélt. Próbáltam a lábaimmal valami tánchoz hasonló lépéseket tettetni. A körülöttünk lévő tapsvihar és éljenzés biztosított róla, hogy annyira nem lehetek rossz, ám abban nem kételkedtem, hogy nevetséges látványt nyújthattunk. Ez viszont nem számított, hisz ez egy elmegyógyintézet volt, a közönségünk csupa mentálisan zavart emberből állt. Egy kívülálló számára ez a hely egy borzalmas, félelmetes, szomorú hely, ám ahogy ott táncoltam, körülvéve az ünneplő társasággal, boldog és felszabadult érzés árasztott el.

 Mindaddig, amíg meg nem láttam a fekete hajú lányt. Mintha hirtelen egy fagyos fuvallat lengte be volna a termet.  Hannah egy asztal mellett állt, és véletlenül se nézett volna ránk, pedig rajta kívül szinte mindenki élvezte a szerény előadásunkat. Ő viszont csak unottan támasztotta a falat. Világoskék, lenge hálóingjét a napfény megvilágította, és sötét haja ellenére egy angyalt véltem felfedezni a megjelenésében. Szemeivel a padlót fürkészte, és szinte fájt, hogy nem élvezhettem kék szemei érintését magamon. Kínzásnak tűnt a távolság kettőnk közt, az, hogy nem érezhetem azt a különleges, jeges illatot, amit magából áraszt. Ahogy ott állt, karcsú alakja kirajzolódott a vékony ruha alatt, kulcscsontjai tökéletes kiszögelései gyönyörű látványt mutattak. És hosszú fekete haja tette tökéletessé a képet, ahogy az a melleit félig eltakarva a hasa közepét súrolta az aljával. Meg akartam érinteni a keskeny derekat, magamhoz ölelni az édes, hideg testet.

Fiatal férfi hangja zökkentett ki a gondolataimból:

-         Doktor úr, magát meg mi lelte?- kérdezte Leo Chin vigyorogva, ahogy közönségünk első sorában állt Lisával kéz a kézben. Ha nem lettem volna épp kábult a fekete szépségtől, megdorgálom őket az intézetben tiltott testi kontaktusért.

Ekkor vettem észre, hogy percek óta mereven állok és bámulom Hannah-t, észre se vettem, hogy minden szempár rám szegeződött. Rendkívül kellemetlenül éreztem magam, hogy a pácienseim előtt így kifordultam önmagamból. Ilyesminek nem szabadna előfordulnia egy főorvosnál, magabiztosnak, kiegyensúlyozottnak kellett hatnom. De nem ment, ha ő is a közelemben volt. Egész egyszerűen megszűnt a külvilág, ha Hannah a közelemben volt. Csak őt akartam, őt, a haját, a fehér nyakát, a melleit…..de tudtam, hogy ezt a pajzán gondolatot ki kellett vernem a fejemből minél gyorsabban.

-         Semmi- kezdtem zavartan- csak észrevettem, hogy az egyik kedves hölgy nem csatlakozott a mulatságunkhoz, helyette az asztalokat rongálja – hazudtam, hisz kellett valami indok, hogy az irodámba hívhassam.- Teresa nővér, kérlek, hozd fel az irodámba Hannah-t húsz perc múlva. Rose, köszönöm a táncot, nagyon élveztem.- mondtam, mire Rose kivillantotta mind a 2 megmaradt fogát, miközben mosolygott- most viszont el kell intéznem valamit. Mindenki élvezze a megmaradt szabadidejét a vacsoráig!- és nagy léptekkel elhagytam a termet…

Húsz perc múlva kopogtatást hallottam, és Teresa nyitott be, Hannah-val az oldalán. A nővér szó nélkül távozott, Hannah pedig megállt az ajtóban. Tudtam, hogy nem kellett volna felhívatnom, hisz így kettesben maradtunk, kettesben ezzel a gyönyörűen félelmetes lánnyal. De nem tudtam megállni, túl

erős volt a vágy, hogy vele lehessek.

- Kérlek, foglalj helyet!- mondtam komolyan. Hannah közelebb jött, ám a szék helyett az asztalra ült, és elkezdte felhúzni a combjáig a hosszú hálóinget. Nem lett volna szabad hagynom, de a világos, tökéletes lábak látványa megigézett. Lerúgta a papucsát, és elfeküdt az asztalon. Felemelte a kezét, és ujjával magához intett. Nem tudtam ellenállni, közelebb mentem, és végigsimítottam a testén. Éreztem a domborulatokat az ujjaim alatt, és már tudtam, hogy meg fog történni. Megcsókoltam a nyakát, utána az ajkait kezdtem ízlelgetni. Ő egyre feljebb húzta a ruháját, és én is segítettem neki. És végül lekerült a hálóing, és én úgy éreztem, a mennyekben járok. Magamévá akartam tenni, és ebben senki nem állíthatott meg. Felmásztam az asztalra, négykézláb helyezkedtem, letoltam a nadrágomat, és megtettem. Azt, amit sose lett volna szabad….

 Amikor végeztem, kielégülve néztem le a lányra. Ám a gyönyörű fiatal szépség helyett egy aszott vénasszony feküdt alattam. Rose vigyorgott, és láttam a 2 fogat.

6. fejezet: Joannie

(Abbahagyom a fordítást, mert nagyon sok időmet elveszi, és nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Ha mégis kell valakinek, írjon a chaten vagy e-mailt nyugodtan. 

I stop translating the chapters because it takes too much time, and I don't think it's needed anyway. If anyone needs it, write into the chat box or an email.)

Ledobtam a papírlapot az asztalra és az ajtó felé fordultam.

-         Don, kérlek, vidd ki Joannie-t, és vezesd az udvarra egy kis friss levegőt szívni!- mondtam az ápolónak, aki megfogta a lány csuklóját. Joannie az ápolóra mosolygott, ám még abban a pillanatban visszaváltott az eredeti dühös nézésére. Furcsának véltem, ám azt hittem, hogy csak a szemem káprázott. A férfi végül kivonszolta a lányt az irodámból

-         Megöllek, a végén úgyis megöllek!- visszhangozták a falak a dühös Joannie halkuló üvöltését, ahogy egyre távolabb kerültek az irodámtól.

Elléptem Hannah mellől, és leültem szembe vele a székembe. A lány nem nézett rám, csak a papírt bámulta, amire előtte írt. Én bekapcsoltam a számítógépemet, és a Hannah River nevű dokumentumba elkezdtem beírni a mai nap történését. Nem tudtam, mit mondjak a lánynak, kellett egy kis idő, hogy gondolkodhassak. Nem tudtam, hogy megbüntessem-e, és hogyan. Hannah dokumentuma rendkívül hosszú volt. 13 éves kora óta mindig lejegyeztem, ha valamit tett, hátha kiderítem milyen rendszer alapján cselekszik. Diagnózist is próbáltam kiállítani, de semmilyen mentális betegség leírása sem illet teljesen rá.

Amikor befejeztem a gépelést, bezártam a dokumentumot, és a lány felé fordultam. Hannah még mindig nyugodtan ült a székben a hálóingjében, és a papírlapot nézte.

-         Hannah, figyelj rám!- mondtam. A lány felemelte a fejét, és rámnézett. –Nem értem, miért gondolod, hogy Joannie megérdemelte, amit tettél vele, de szeretném tudni.- egy pár pillanat csönd után Hannah tölcsért formált az egyik kezéből, és a másik keze mutatóujjával belenyúlt a tölcsér közepébe, és ki-be húzogatta az ujját, közben egyre csak engem nézett. Félreérthetetlen volt, amit mutatott.

-         Joannie? – elkerekedett szemekkel kérdeztem.- De mégis kivel?- Hannah az ajtó fele mutatott, és egy hajtincset a szája felé tett bajuszt formázva. Tudtam, kit akar utánozni.- Donnal?! Az lehetetlen. Mikor és hogyan történhetett szerinted ez?

-- Hannah felállt, lefeküdt a földre, talpra húzta a lábait, vonaglott és kéjes hangokat hallatott. Fehér combja kilátszódott a hálóingje alól.

-       –   Elég legyen!- kiáltottam bosszúsan, pedig, hogy teljesen őszinte legyek, tetszett a látvány. Ahogy ott feküdt, mellei puhán két oldalra dőltek, ami a vékony szövet alatt jól látszódott. Csodálatos….gondoltam, de kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak ilyesmire. A lány még mindig nem hagyta abba a nyögdécselést.-   Fejezd be, Hannah, értem mit akarsz mondani! – mondtam kicsit nyugodtabban –A szobában történt, és te végignézted.–

A lány visszaült a székbe, mintha mi sem történt volna az előbb, és nyugodtan bólintott. Ezután a jobb mutató és hüvelykujját a másik keze gyűrűsujjára helyezte, mintha jegygyűrűt próbálna mutogatni. Rögtön megértettem, mit akar ezzel mondani: Don házas volt, és ezért Hannah szerint bűnhődnie kellett a csábító lánynak.

A telefonhoz fordultam, és tárcsáztam.

-         Don? Kérem, jöjjön fel az irodámba, beszédem van önnel!

Soha többé nem láttam a férfit.

5. fejezet: Megérdemelted/ Chapter 5: You Deserved It

             Nyolc hosszú év telt el azóta. Hannah még mindig nem szólalt meg, és még mindig ugyanazokkal a hipnotizáló szemekkel néz, amitől az ember feje megfájdul. Ám már közel sem az a kislány, aki akkor volt. 21 éves nő lett belőle, kerekded idomai akaratlanul is felhívták magukra a figyelmet.  Ahogy ott ült a székben, az íróasztalom előtt, mintha hideg fuvallat töltötte volna be az irodámat, pedig minden ablak zárva volt.

-         Hannah, miért tetted? Miért vágtad meg Joannie-t a villáddal.? Mit vétett ellened?- kérdeztem nem túl indulatosan, nehogy rögtön elijesszem.

-         Megmondtuk, hogy nem bánthatod a többi beteget.. Felnőtt vagy, Hannah, nem művelhetsz ilyen dolgokat büntetlenül!

A lány csak ült, bámult kifelé az ablakon, semmi jelét nem mutatta annak, hogy felfogta, amit mondok neki. Mégis tudtam, hogy megérti. Miután megintem őt, mindig nyugton marad egy hosszabb időre. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. És semmi megbánás nem érezhető rajta. Még miközben bántja áldozatát, akkor sem mutat ki semmit az arca: se dühöt, se kielégültséget, csak a szokásos komor arca tükröződik a bántott fél szemében. Szerencsére, Elise nővér esete óta, amikor kénytelenek voltunk sokkterápiát alkalmazni, senkit sem ölt meg, de tudtam, hogy könnyedén előfordulhat hasonló eset.

-         Bocsánatot kell kérned tőle! Mindjárt behozzuk őt, és akkor bocsánatot kérsz tőle! Értve vagyok, Hannah?- természetesen semmi választ nem kaptam

Ezután egy férfi ápoló, Don jelent meg, oldalán egy rövid, kócos barna hajú lánnyal, akinek zavart szemeiből sütött a harag, és arcán 4 mély piros vágásnyom látszódott. Nem volt több 25 évesnél.

-         ----  Megöllek, Hannah, te büdös ribanc, megöllek!- ezzel Joannie köpött egyet Hannah felé. Don erős kezei nem engedték, hogy közelebb kerüljön Hannah-hoz, és esetleg sikerüljön neki valóban megölni a lányt.

-         ---     Joannie, nyugodj meg, Hannah bocsánatot akar kérni tőled.

-         Köpök a bocsánatára, már nem először tett ilyesmit. Nézze, mit tett az arcommal!

-         -----    Hannah, itt van ez a papír, írd rá, hogy bocsánatot kérsz! -utasítottam a lányt, és letettem elé  egy papírt és egy tollat.

Hannah meg se moccant percekig. Egyszercsak azonban megfogta a tollat, és írni kezdett. Amikor végzett, megfogtam a papírt, amin ez a két szó állt: MEGÉRDEMELTED, KURVA!

TRANSLATION

           It had been eight long years, and hannah still hadn’t talked, and been still staring with those hypnotical eyes, that makes your head ache. But she wasn’t a little girl anymore, she became a 21 year-old woman, her curves making everyone pay attention to them. As she was sitting in that chair, in front of  my desk, it was like a cold breeze had sneaked into the room through the windows, but they were all closed.

-         Hannah, why did you do this? Why did you cut Joannie with your fork? Why had she done against you?- I asked not too vehemently not to scare her away.

-         We’d told you, you can’t hurt the other patients. You are an adult, Hannah, you can’t do such thincgs without punishment.

The girl was sitting, staring out through the window, showing no sign that she understood whatI was saying. I know she understood anyway. After I warn her she always stays calm for a while. After something happens in her, and starts hurting one of the patients or a nurse. Sometimes she even hurts herself. And she shows no regret. Even while she’s hurting her victim, there’s nothing on her face, no anger, no satisfaction, only the usual gloomy face of hers is reflected on the victim’s eyes. Luckily,  after the case of Sister Elise-when we have to use shock therapy- she hadn’t killed anyone, but I knew that something similar could happen anytime.

- You have to apologize to her. We are going to bring her here, and the you will apologize! Am I understood, Hannag?- Of course I didn’t get an answer

After that a male nurse, Don appeared with a short brown messy haired girl, whose eyes were full of anger, and there were 4 deep, red cuts on her face. She wasn’t older than 25 years old.

-         I’ll kill you, you stinky bitch, I will kill you!- and Joannie spatted towards Hannah. Don’s strong hands didn’t let her get nearer Hannah, and maybe let her actually kill the girl.

-         Joannie, calm down, Hannah wants to say sorry.

-         I don’t give a shit about her apology, it’s not the first time she did something like this. Look, what she did to my face!

-         Hannah, here is this sheet, write down that you apologize! I ordered her, and passed her a sheet and a pen.

Hannah didn't move.  But after a while she grabbed the pen and started writing. When she finished, I took the paper and I read this: YOU DESERVED THEM, BITCH!

4. fejezet: Hannah megérkezik/ Chapter 4: Hannah arrives

-         Szervusz…..

-         Hannah.-segített ki Elise nővér.

-         Hannah, hogy érzed magad? – kérdeztem a lányt, miután nagy szemeivel végigmért engem. Válasz helyett csak bólintott egy aprót, aztán az eget kezdte el vizsgálgatni.

-         Három éves kora óta néma- mondta az ápoló, aki kísérte őt.

-         Ó, az úgy mindjárt más. Történt vele akkor valami, ami ezt váltotta ki belőle?

-         Nem tudok róla, erről nincsenek információink.

-         -Köszönöm, Elise. Kísérje be a hölgyet a szobájába, kérem! -Hannah, most le kell majd vetned a ruháidat, és átvenni a hálóinget, amit az ágyadon találsz. Minden holmidat, ami esetleg még nálad van, át kell adnod Leah nővérnek. Két szobatársad lesz, akiket nem szabad bántanod.- Felemeltem a lány állát, hogy felém nézzen, és bármi igenlő választ láthassak tekintetéből.-Érted, Hannah?

A lány egy nagyot pislogott. Hittem neki. Ez a lány nem tűnt veszélyesnek, sőt! Szűzies ártatlanság volt elmondható egész megjelenéséről. Mégis volt benne valami ijesztő. Valami szinte nem is emberi.

-         Viszlát Hannah!- mondtam, és tettem egy sétát az udvarban, amíg Elise nővér felkísérte a szobájába a lányt.

Pár perc múlva egy sikoly zökkentett ki az elmélkedésemből. Egy női hang volt az. Felrohantam az emeletre, ahonnan hallottam a kiáltásokat, és benyitottam a szobába. Nem hittem a szememnek. Hatalmas vértócsa borította a padló. Egyre csak nőtt egy mozdulatlan test körül. Elise nővér teste hason fekve hevert, hátából egy húsvágó kés állt ki. Hannah az ágyán ült az új hálóingében, és szenvtelen szemekkel a szemközti falat bámulta. Egy dallamot dúdolt, miközben Elise nővér vére lassan beborította az egész padlót.

ENGLISH TRANSLATION

                       

-         Hi

-         Hannah- Sister Elise helped me out

-         Hannah, how are you feeling? – I  asked the girl, after she checked me over with her big eyes. She nodded a little and the started looking at the sky.

-         She’s been mute since she was 3 years old.

-         Oh, that’s different then. Did something happen that made her mute?

-         I don’t know anything about that, we don’t have information.

-         Thank you Elise.Walk the lady to her room, please. Hannah you have to take off your clothes and put on your new nighty that you find on you new bed. All your belongings that may be with you have to be given to Sister Elise. You will have two rommates, that you are not allow to hurt in any way.- I raised the girl’s chin to make her look at me, to see any kind of approval in her eyes.-  Do you understand Hannah?

The girl blinked a big. I believed her. This girl didn’t seem dangerous. She seemed pure and innocent. Yet, there was something scary in her. Somethin inhuman.

-         Good bye Hannah- I said, and I took a walk on the yard while Elise walked the girl to her new room. After a few minutes a scream diverted my attention. I heard a woman’s voice. I ran upstairs, where I heard the scream coming from, and I entered the room. I didn’t believe my eyes. There was a huge pool of blood on the floor. It was growing around a motionless body. It was Sister Elise’s body, her face faking the floor, a meat cutter knife standing out rom her back. Hannah was sitting on her bed, in her new nightgown, and was staring at the opposite with passionless eyes. She was humming a melody while Sister Elise’s blood was slowly all over the floor

3. fejezet: Ártatlan gyilkos/ Chapter 3: Innocent Killer

Emlékszem, mikor behozták Hannah-t. Július volt, 2006 nyara. Abban az évben futott zátonyra a házasságom Evelyne-nel. 7 év együttélés, és két szép kisgyerek sem voltak elegek ahhoz, hogy együtt tudjunk maradni egymás teljes lelki kikészítése nélkül.

Épp egy egész éjszakán át tartó marakodás utáni reggelen történt, mikor végre otthon hagyhattam a gondokat, és bemehettem dolgozni az intézetbe. Állítólag egy kamaszlány előző nap felgyújtotta a családi házukat, és egyben a szüleit, 2 testvérét és magát is. Egyik testvére, egy hatéves kisfiú meghalt, a szülei és a húga túlélte kisebb sérülésekkel. Viszont a ház nem volt többé ház, csak egy rom.

Hihetetlen sok problémás kamasszal találkoztam pályafutásom alatt, ennél rosszabb dolgokat is tettek. Említhetnék késeléseket, lövöldözéseket, tömeggyilkosságot, de egyikük se jelentett ekkora fordulatot az életemben, mint ez a kislány.

A legtöbb fiatal rúgkapálva próbál kiszabadulni az ápolók kezei közül, amikor először hozzák be ide őket,. Nem így Hannah. Az alig 150 centis vékony, törékeny kislányt szinte fogni se kellet, miután a nagy zöld kapun belépve rájött, hova hozták. Mintha nem érdekelte volna, hogy mi történik vele. Hosszú világossárga ruha volt rajta és egy szürke kardigán. Gyönyörű volt, de félelmetes. Nehéz megmondani, mi volt benne olyan ijesztő, talán a sápadtsága, talán a nagy, szenvtelen, kék  szemei, amellyel mintha nem is nézelődött volna, mintha nem is látná, mi folyik körülötte. Mégse keltett zavart benyomást, mint a legtöbb betegem. Azon a napon, nem vártam meg, hogy felhozzák az irodámba, hanem lementem üdvözölni, és felmérni, ki is ez a kis ártatlan gyilkos.

ENGLISH TRANSLATION

I remember when Hannah was brought here. It was July, summer of 2006. My marriage with Evelyne ended that year with. 7 years of lovong together, two nice little children were not enough for us to stay together without killing each other mentally

It happened on the morning just after a whole –night- long  fighting, when I could finally leave everything at home and I could come back to the institute to work. Supposedly a teenage girl burnt her family’s house the last day, also burnt her parents, her two siblings and hurself. One of  her siblings, a 6 year old boy died, but her parents and sister survived with minor injuries. But the house was no longer a house but a ruin.

I’d met lot of troubled teenagers duroing my carieer, they’d done much worse things. I can mention stabbings, shootings, serial killers, but none of them meant as a huge turn in my life as this little girl. Most of them try to escape from the hands of the nurses screaming and kicking, when they are first brought here. Not like Hannah. The hardly 150 cm tall, skinny, fragile little girl didn’t needed to be hold, after she realized where she was brought entering the big green gate. She didn’t care what was happening to her. She was wearing a long light yellow dress and a grey cardigan. She was beautiful but scary. It’s hard to tell what was so scary in her, maybe her paleness, maybe her big passionless blue eyes, whith which she may not have been looking around, like she didn’t see what was happening around her. However she didn’t seem confused like most of my patients. On that day I didn’t wait until she’s brought to my office, I rather went downstairs to greet and observe this little innocent killer.

Fordítás/Translation

Sziasztok. Úgy döntöttem, a bejegyzéseimet lefordítom angolra is, hiszen vannak angol anyanyelvű olvasóim, és egyébként se árt (nekem se a gyakorlás :D) Az első 2 fejezethez már oda is írtam az angol fordítást, amelyben egy kedves barátom segített.

Hey. I decided to translate my posts to English because I have Englsih speaking readers and it's good for everyone (even for me to practise :D) I put the translation( in which a dear friend helped) to the first 2 chapter.

2. fejezet: Az élettelen Hófehérke/ Chapter 2: The Dead Snow White

Hannah szinte még sápadtabbnak látszott itt a mesterséges fényben, mint kint a napfényben. Csak állt az ajtóban, és mélykék szemeivel az íróasztalom sarkát fürkészte. Meglehetősen m agas volt a koráshoz képest. Fehér bőre világított, lehetetlen volt nem őt bámulni, ahogy ott állt világoskék hálóingében. Mindig abban volt, ha esett az eső, ha fújt a szél, még a hóesésben is, sose jelezte, hogy fázna, és sose lett beteg. Tökéletes kontrasztot mutatott ébenfekete fenekéig érő hajával. Csodálatos és bizarr látvány volt. Mindig valamiféle furcsa érzés kerített hatalmába, mikor kezelésre hozták, vagy akár csak, mikor találkoztam vele véletlenül a folyosón vagy az udvaron. Soha nem köszönt, lehet, észre sem vette, hogy a közelében vagyok, de én alig bírtam levenni a tekintetem róla, és mikor elhaladt mellettem, még percekig a hatása alatt voltam. Semelyik paciensem nem volt még rám ilyen hatással, pedig már lassan 15 éve a szakmában vagyok. Megfordultak már jónéhányan ebben az intézetben, de ez a lány, ez a lány…valahogy lenyűgözött. Félelmetes volt, és egyben bájos, érinthetetlen volt, és mintha már nem is lett volna benne élet.

Marienne bevezette az íróasztalomhoz. Hannah leült a párnás székre, és egy egészen apró zörejt sem hallatott. Az ápolónő bólintott és szó nélkül kisétált a rendelőmből. Ketten voltunk. Én és az élettelen Hófehérke.

 ENGLISH TRANSLATION

Hannah looked even more pale inside in the artificial light than outise in the sunshine. She was standing in the door scanning the corner of my desk with her dark-blue eyes. She was very tall for her age Her white skin was lighting, it was inpossible not to stare at her as she was standing in her light.blue nighty. She was wearing that all the time both in rain and in wind, even when it was snowing, and she never signed she was cold, nor she ever cought a cold. She showed a perfect contrast with her ebony, buttom-long hair She  was a magical and bizarre . I always hda strange feeling when she was brought for therapy, or even when I just met her in the hallway or in the yard. She never said hello, maybe she didn’t even notice I was near her, but I couldn’t stare away from her, and when she walked past me I was still under her effect.. None of my patients made such a huge impact on me, altough I’d been in the business for 15 years. Many people had been here in this institute, but this girl…..this girl, somehow she amazed me. She was both scary and charming, she was untouchable, and it was there wasn’t  life inside her anymore.
Marienne introduced her to my desk. Hannah sat down on a pillowed chair, and she didn’t make the slightest noise. The nurse nodded and walked out from my office without a word. We were alone: me and the dead Snow White