2014. január 11., szombat

5. fejezet: Megérdemelted/ Chapter 5: You Deserved It

             Nyolc hosszú év telt el azóta. Hannah még mindig nem szólalt meg, és még mindig ugyanazokkal a hipnotizáló szemekkel néz, amitől az ember feje megfájdul. Ám már közel sem az a kislány, aki akkor volt. 21 éves nő lett belőle, kerekded idomai akaratlanul is felhívták magukra a figyelmet.  Ahogy ott ült a székben, az íróasztalom előtt, mintha hideg fuvallat töltötte volna be az irodámat, pedig minden ablak zárva volt.
-         Hannah, miért tetted? Miért vágtad meg Joannie-t a villáddal.? Mit vétett ellened?- kérdeztem nem túl indulatosan, nehogy rögtön elijesszem.
-         Megmondtuk, hogy nem bánthatod a többi beteget.. Felnőtt vagy, Hannah, nem művelhetsz ilyen dolgokat büntetlenül!
A lány csak ült, bámult kifelé az ablakon, semmi jelét nem mutatta annak, hogy felfogta, amit mondok neki. Mégis tudtam, hogy megérti. Miután megintem őt, mindig nyugton marad egy hosszabb időre. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. És semmi megbánás nem érezhető rajta. Még miközben bántja áldozatát, akkor sem mutat ki semmit az arca: se dühöt, se kielégültséget, csak a szokásos komor arca tükröződik a bántott fél szemében. Szerencsére, Elise nővér esete óta, amikor kénytelenek voltunk sokkterápiát alkalmazni, senkit sem ölt meg, de tudtam, hogy könnyedén előfordulhat hasonló eset.
-         Bocsánatot kell kérned tőle! Mindjárt behozzuk őt, és akkor bocsánatot kérsz tőle! Értve vagyok, Hannah?- természetesen semmi választ nem kaptam
Ezután egy férfi ápoló, Don jelent meg, oldalán egy rövid, kócos barna hajú lánnyal, akinek zavart szemeiből sütött a harag, és arcán 4 mély piros vágásnyom látszódott. Nem volt több 25 évesnél.
-         ----  Megöllek, Hannah, te büdös ribanc, megöllek!- ezzel Joannie köpött egyet Hannah felé. Don erős kezei nem engedték, hogy közelebb kerüljön Hannah-hoz, és esetleg sikerüljön neki valóban megölni a lányt.
-         ---     Joannie, nyugodj meg, Hannah bocsánatot akar kérni tőled.
-         Köpök a bocsánatára, már nem először tett ilyesmit. Nézze, mit tett az arcommal!
-         -----    Hannah, itt van ez a papír, írd rá, hogy bocsánatot kérsz! -utasítottam a lányt, és letettem elé  egy papírt és egy tollat.
Hannah meg se moccant percekig. Egyszercsak azonban megfogta a tollat, és írni kezdett. Amikor végzett, megfogtam a papírt, amin ez a két szó állt: MEGÉRDEMELTED, KURVA!

TRANSLATION

           It had been eight long years, and hannah still hadn’t talked, and been still staring with those hypnotical eyes, that makes your head ache. But she wasn’t a little girl anymore, she became a 21 year-old woman, her curves making everyone pay attention to them. As she was sitting in that chair, in front of  my desk, it was like a cold breeze had sneaked into the room through the windows, but they were all closed.
-         Hannah, why did you do this? Why did you cut Joannie with your fork? Why had she done against you?- I asked not too vehemently not to scare her away.
-         We’d told you, you can’t hurt the other patients. You are an adult, Hannah, you can’t do such thincgs without punishment.
The girl was sitting, staring out through the window, showing no sign that she understood whatI was saying. I know she understood anyway. After I warn her she always stays calm for a while. After something happens in her, and starts hurting one of the patients or a nurse. Sometimes she even hurts herself. And she shows no regret. Even while she’s hurting her victim, there’s nothing on her face, no anger, no satisfaction, only the usual gloomy face of hers is reflected on the victim’s eyes. Luckily,  after the case of Sister Elise-when we have to use shock therapy- she hadn’t killed anyone, but I knew that something similar could happen anytime.
- You have to apologize to her. We are going to bring her here, and the you will apologize! Am I understood, Hannag?- Of course I didn’t get an answer
After that a male nurse, Don appeared with a short brown messy haired girl, whose eyes were full of anger, and there were 4 deep, red cuts on her face. She wasn’t older than 25 years old.
-         I’ll kill you, you stinky bitch, I will kill you!- and Joannie spatted towards Hannah. Don’s strong hands didn’t let her get nearer Hannah, and maybe let her actually kill the girl.
-         Joannie, calm down, Hannah wants to say sorry.
-         I don’t give a shit about her apology, it’s not the first time she did something like this. Look, what she did to my face!
-         Hannah, here is this sheet, write down that you apologize! I ordered her, and passed her a sheet and a pen.
Hannah didn't move.  But after a while she grabbed the pen and started writing. When she finished, I took the paper and I read this: YOU DESERVED THEM, BITCH!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Kingdom Hearts Riku Keyblade 3 Kingdom Hearts Riku Keyblade 3 Kingdom Hearts Riku Keyblade 3