2. fejezet: Az élettelen Hófehérke/ Chapter 2: The Dead Snow White

Hannah szinte még sápadtabbnak látszott itt a mesterséges fényben, mint kint a napfényben. Csak állt az ajtóban, és mélykék szemeivel az íróasztalom sarkát fürkészte. Meglehetősen m agas volt a koráshoz képest. Fehér bőre világított, lehetetlen volt nem őt bámulni, ahogy ott állt világoskék hálóingében. Mindig abban volt, ha esett az eső, ha fújt a szél, még a hóesésben is, sose jelezte, hogy fázna, és sose lett beteg. Tökéletes kontrasztot mutatott ébenfekete fenekéig érő hajával. Csodálatos és bizarr látvány volt. Mindig valamiféle furcsa érzés kerített hatalmába, mikor kezelésre hozták, vagy akár csak, mikor találkoztam vele véletlenül a folyosón vagy az udvaron. Soha nem köszönt, lehet, észre sem vette, hogy a közelében vagyok, de én alig bírtam levenni a tekintetem róla, és mikor elhaladt mellettem, még percekig a hatása alatt voltam. Semelyik paciensem nem volt még rám ilyen hatással, pedig már lassan 15 éve a szakmában vagyok. Megfordultak már jónéhányan ebben az intézetben, de ez a lány, ez a lány…valahogy lenyűgözött. Félelmetes volt, és egyben bájos, érinthetetlen volt, és mintha már nem is lett volna benne élet.

Marienne bevezette az íróasztalomhoz. Hannah leült a párnás székre, és egy egészen apró zörejt sem hallatott. Az ápolónő bólintott és szó nélkül kisétált a rendelőmből. Ketten voltunk. Én és az élettelen Hófehérke.

 ENGLISH TRANSLATION

Hannah looked even more pale inside in the artificial light than outise in the sunshine. She was standing in the door scanning the corner of my desk with her dark-blue eyes. She was very tall for her age Her white skin was lighting, it was inpossible not to stare at her as she was standing in her light.blue nighty. She was wearing that all the time both in rain and in wind, even when it was snowing, and she never signed she was cold, nor she ever cought a cold. She showed a perfect contrast with her ebony, buttom-long hair She  was a magical and bizarre . I always hda strange feeling when she was brought for therapy, or even when I just met her in the hallway or in the yard. She never said hello, maybe she didn’t even notice I was near her, but I couldn’t stare away from her, and when she walked past me I was still under her effect.. None of my patients made such a huge impact on me, altough I’d been in the business for 15 years. Many people had been here in this institute, but this girl…..this girl, somehow she amazed me. She was both scary and charming, she was untouchable, and it was there wasn’t  life inside her anymore.
Marienne introduced her to my desk. Hannah sat down on a pillowed chair, and she didn’t make the slightest noise. The nurse nodded and walked out from my office without a word. We were alone: me and the dead Snow White