9.fejezet: Lisa

Zaklatottam vezettem vissza az intézetbe. Csoda, hogy nem okoztam balesetet, hisz nem tudtam a vezetésre koncentrálni. A cetli járt az eszembe, és a rajta álló szöveg. Hagyjam békén Hannaht? Én vagyok a kezelőorvosa, hogy hagyhatnám békén? A szívem mélyén azonban sejtettem, hogy nem így értette Mary. A tekintet, amelyekkel néztem a nővérét, a piszkos gondolatok a fejemben, ha látom a finom, formás testét. A vágy, amelyet még magamnak sem mertem bevallani, ez a kislány viszont valahogy megsejtette. De nem…ez biztosan valami félreértés. Mary-t bizonyára csak az zavarja, hogy még mindig bent tartom a nővérét, nem lehet ennél többről szó - nyugtatgattam magam

Amikor behajtottam a kapun, Marienne nővér futott felém, arcára kétségbeesés ült ki. Leengedtem az ablakot, hogy halljam:

-         Doktor úr, kérem, azonnal jöjjön, Lisa valahogyan megszerezte az egyik húsvágó kést a konyhából!- mondta lihegve a futástól és az ijedtségtől.

Szó nélkül kiszálltam az autóból, és követtem Marienne nővért be az épület ajtaján és onnan az aulába, ahol borzalmas látvány fogadott. A betegek nagy része megmerevedve ült, egy páran azonban félelmükben sikoltoztak, és jajgattak. A terem közepén egy fiatal, szőke lány feldúlt arccal, kezében egy hatalmas késsel állt, körülötte az ápolók, próbálták lenyugtatni, és elvenni tőle a fegyverét, sikertelenül. A lány, Lisa az őt körbevevők felé tartotta kését, és hangosan beszélt:

-        Engedjenek ki innen! Engedjenek ki erről a borzalmas helyről! Én nem vagyok idevaló, én normális vagyok! Engedjenek ki, vagy leszúrom magam ezzel a késsel! Megteszem, mindenki tudja, hogy megteszem, ha nem hagynak elmenni!

Tényleg tudtuk, hogy meg meri tenni, hiszen egyszer már, 17 évesen maga ellen fordított egy kést. A miatt az eset miatt került ide öt évvel ezelőtt, és azóta is bántotta magát, de eszközök hiányában nem tudott komolyabb kárt okozni. Most viszont nála volt a kés…

-        – Lisa – kezdtem higgadtan, ahogy mindig is beszéltem a lánnyal, és közelebb léptem.- Lisa, te is tudod, hogy nem engedhetünk el. Itt kell maradnod, hogy segíthessünk rajtad.

-         – Nem kell a segítségük! Bezártak ide, mint egy börtönbe, sose fognak kiengedni, sose!- üvöltötte felém fordítva a kést.

-       –  Beteg vagy Lisa- mondtam, még mindig nyugodtan, lassan kiejtve a szavakat.- Nézd meg, most is, mit teszel! Ijesztgeted a többi beteget, és magadat kívánod bántani. Add ide azt a kést, és enyhébb büntetéssel megúszod! – az utolsó mondat hiba volt –

-         Nem érdekel a büntetése, leszarom a büntetéseit!- kiabálta, még hangosabban.

-         Lisa, kérlek, add ide azt a kést, te jobb vagy ennél. Hidd el, nem akarunk örökre itt tartani, annyi szép év áll még előtted, csak add ide a kést- nem hazudtam, pár év múlva ki kellett engednünk a lányt, hiszen nem bántott magán kívül soha senkit se

-       Sok szép év? Nem hiszem el, tudom, hogy sose lesz jobb ennél, sose, innen nincs kiút- mondta a lány, most már sírva,  és leengedte a fegyverét.

-         Add ide a kést, Lisa.- mondtam lágyan, és közelebb léptem hozzá, ha akart volna, így könnyen leszúrhat, de esze ágában sem állt ilyet tenni. A kezembe adta a kést, közben rázkódott a sírástól, és összegömbölyödve lefeküdt a padló hideg kövére.

Ekkor pillantottam meg Hannah-t aki egy székben, mindenki mással ellentétes irányban ült, így csak a hosszú, fekete haját láttam, ahogy mezítelen háta közepét simogatja. Azután felállt, és ruhátlanul közelebb sétált, a fülemhez hajolt és belesúgta: - Innen nincs kiút!- pislogtam egyet, és mire újra kinyitottam a szemem, a széken Hannah ült háttal a kék hálóingében.