Emlékszem, mikor behozták Hannah-t. Július volt, 2006
nyara. Abban az évben futott zátonyra a házasságom Evelyne-nel. 7 év
együttélés, és két szép kisgyerek sem voltak elegek ahhoz, hogy együtt tudjunk
maradni egymás teljes lelki kikészítése nélkül.
Épp egy
egész éjszakán át tartó marakodás utáni reggelen történt, mikor végre otthon
hagyhattam a gondokat, és bemehettem dolgozni az intézetbe. Állítólag egy
kamaszlány előző nap felgyújtotta a családi házukat, és egyben a szüleit, 2
testvérét és magát is. Egyik testvére, egy hatéves kisfiú meghalt, a szülei és
a húga túlélte kisebb sérülésekkel. Viszont a ház nem volt többé ház, csak egy
rom.
Hihetetlen
sok problémás kamasszal találkoztam pályafutásom alatt, ennél rosszabb dolgokat
is tettek. Említhetnék késeléseket, lövöldözéseket, tömeggyilkosságot, de
egyikük se jelentett ekkora fordulatot az életemben, mint ez a kislány.
A legtöbb fiatal rúgkapálva próbál kiszabadulni az ápolók
kezei közül, amikor először hozzák be ide őket,. Nem így Hannah. Az alig 150
centis vékony, törékeny kislányt szinte fogni se kellet, miután a nagy zöld
kapun belépve rájött, hova hozták. Mintha nem érdekelte volna, hogy mi történik
vele. Hosszú világossárga ruha volt rajta és egy szürke kardigán. Gyönyörű
volt, de félelmetes. Nehéz megmondani, mi volt benne olyan ijesztő, talán a
sápadtsága, talán a nagy, szenvtelen, kék szemei, amellyel mintha nem is
nézelődött volna, mintha nem is látná, mi folyik körülötte. Mégse keltett
zavart benyomást, mint a legtöbb betegem. Azon a napon, nem vártam meg, hogy
felhozzák az irodámba, hanem lementem üdvözölni, és felmérni, ki is ez a kis
ártatlan gyilkos.
ENGLISH TRANSLATION
I remember
when Hannah was brought here. It was July, summer of 2006. My marriage with
Evelyne ended that year with. 7 years of lovong together, two nice little
children were not enough for us to stay together without killing each other
mentally
It happened on the morning just after a whole
–night- long fighting, when I could
finally leave everything at home and I could come back to the institute to
work. Supposedly a teenage girl burnt her family’s house the last day, also
burnt her parents, her two siblings and hurself. One of her siblings, a 6 year old boy died, but her
parents and sister survived with minor injuries. But the house was no longer a
house but a ruin.
I’d met lot of troubled teenagers duroing my carieer, they’d done much
worse things. I can mention stabbings, shootings, serial killers, but none of
them meant as a huge turn in my life as this little girl. Most of them try to escape from the hands of
the nurses screaming and kicking, when they are first brought here. Not like
Hannah. The hardly 150 cm tall, skinny, fragile little girl didn’t needed to be
hold, after she realized where she was brought entering the big green gate. She
didn’t care what was happening to her. She was wearing a long light yellow
dress and a grey cardigan. She was beautiful but scary. It’s hard to tell what
was so scary in her, maybe her paleness, maybe her big passionless
blue eyes, whith which she may not have been looking around, like she didn’t
see what was happening around her. However she didn’t seem confused like most
of my patients. On that day I didn’t wait until she’s brought to my office, I
rather went downstairs to greet and observe this little innocent killer.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése