11. fejezet: Tűz

Beálltam a zuhanyozóba, és a lehető legmelegebb elviselhető hőfokúra állítottam a vizet. Úgy éreztem, minél forróbb a víz, annál jobban letisztíthatom magam a mocsoktól. Nem igazi piszoktól kellett megszabadulnom, hanem a gondolataim mocskától. Az álom- csak egy álom csupán- de mégis az én gondolataim szüleménye volt, az én borzalmas fantáziám elnyomott része. Nem lett volna szabad ilyesminek még az agyam legelrejtettebb részében is tárolódnia. Ahogy ott álltam a pokol forró vízsugara alatt, egyre jobban felébredtem, a fájdalom, amely az egész testemen átjárt, kezdte elfeledtetni velem az álmomat. Már nem élt bennem olyan élesen a kép a szobáról, a mezítelen lányról, a halottakról, a véremről. Csupán egy rossz emléknek tűnt mindez. Miután tusfürdővel lemostam magam, kiléptem a zuhanyfülkéből, megtörölköztem, felvettem egy fehér alsónadrágot, egy szintén fehér trikót és a papucsomat, kimentem a fürdőszobából, és beléptem a nappaliba, ahol hihetetlen látvány fogadott. Egy szőke lány ült a kanapémon és egy tál müzlit ropogtatott. Mary volt az. Hannah húga. Egyszerű, szűk farmernadrágot, egy fehér blúzt és egy fekete blézert viselt. Idősebbnek nézett ki a koránál, szinte idősebbnek nővérénél is. És Hannah hűvös aurájával ellentétben, ezt a lányt forróság vette körül. Mintha csak otthon lett volna, lábát felrakta az asztalra. Mikor benyitottam, rám mosolygott, lenyelte a falatot, ami a szájában volt, és megszólalt.

-         - Jó reggelt, Mr. Dannon, remélem jól aludt.

-         - Mary? Hogy jutottál be ide?

-         - Egyszerű. Patrick kulcsát használtam. Talán probléma? Elmehetek…

-         - Azt a kulcsot a fiamnak adtam, nem kellett volna elvenned tőle. De ha már itt vagy, nem küldelek el - mondtam, hiszen nem akartam udvariatlan lenni.

-         - Lekötelez, uram.- mondta a lány széles mosollyal. – Egyébként is örömhírrel jöttem. Patrick felébredt, és jól van. Gondoltam, jobb, ha személyesen mondom el, és nem telefonon.

      - Felébredt? És minden rendben van vele? – kérdeztem meglepetten, és a boldogságtól fellelkesülve.

     - Igen, semmi maradandó károsodást nem szerzett. Egyelőre...

   - Ezt hogy érted?- kérdeztem csodálkozva.

Válasz helyett benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy gyufás dobozt. Kinyitotta, kivett egy gyufát, és meggyújtotta.

-         Mit akar ez jelenteni? Azonnal fújd el azt a gyufát!- parancsoltam rá ijedten a lányra. Mary felállt, és közelebb lépett hozzám. Halkan beszélt, szinte suttogott:

-         Tudok a mocskos fantáziájáról, a perverz gondolatairól a nővéremmel kapcsolatban.  Mindenről tudok, undorodom magától És ön is sok mindent tud. Például, hogy a családom rajong a lángokért. Szeretjük, amikor mindent elemésztenek a lángok, és semmi nem marad csak füst és hamu.- ekkor leégett a gyufa, és a láng megégette a lány ujját, de az mintha észre se vette volna.- A fiából is ennyi fog maradni, ha nem vigyáz a kezével és a gondolataival, Richard.- nevetett.

- Mit képzelsz? Ki vagy te? Hogy merészelsz fenyegetni engem?- mondtam felháborodva, és kezemmel a csuklója felé nyúltam. Amikor azonban megfogtam azt, éles fájdalom hasított a kezembe. Mintha tűzbe nyúltam volna. Elkaptam a kezem, fújni kezdtem az ujjaimat, hogy lehűtsem azokat,  és csak ekkor vettem észre, hogy Mary eltűnt. A szobában azonban iszonyú forróságot hagyott maga után. Mikor feleszméltem a csodálkozásból, a fiam jutott eszembe. „Patrick veszélyben van. Miattam, csakis miattam. Ez a lány képes lenne bántan őt, érzem rajta. Mary River, a tüzes folyó, amely mindent és mindenkit elemészt. A lány, akinek igaza van, mocskos vagyok, undorító, és a forró víz se tisztíthat meg.”

3. fejezet: Ártatlan gyilkos/ Chapter 3: Innocent Killer

Emlékszem, mikor behozták Hannah-t. Július volt, 2006 nyara. Abban az évben futott zátonyra a házasságom Evelyne-nel. 7 év együttélés, és két szép kisgyerek sem voltak elegek ahhoz, hogy együtt tudjunk maradni egymás teljes lelki kikészítése nélkül.

Épp egy egész éjszakán át tartó marakodás utáni reggelen történt, mikor végre otthon hagyhattam a gondokat, és bemehettem dolgozni az intézetbe. Állítólag egy kamaszlány előző nap felgyújtotta a családi házukat, és egyben a szüleit, 2 testvérét és magát is. Egyik testvére, egy hatéves kisfiú meghalt, a szülei és a húga túlélte kisebb sérülésekkel. Viszont a ház nem volt többé ház, csak egy rom.

Hihetetlen sok problémás kamasszal találkoztam pályafutásom alatt, ennél rosszabb dolgokat is tettek. Említhetnék késeléseket, lövöldözéseket, tömeggyilkosságot, de egyikük se jelentett ekkora fordulatot az életemben, mint ez a kislány.

A legtöbb fiatal rúgkapálva próbál kiszabadulni az ápolók kezei közül, amikor először hozzák be ide őket,. Nem így Hannah. Az alig 150 centis vékony, törékeny kislányt szinte fogni se kellet, miután a nagy zöld kapun belépve rájött, hova hozták. Mintha nem érdekelte volna, hogy mi történik vele. Hosszú világossárga ruha volt rajta és egy szürke kardigán. Gyönyörű volt, de félelmetes. Nehéz megmondani, mi volt benne olyan ijesztő, talán a sápadtsága, talán a nagy, szenvtelen, kék  szemei, amellyel mintha nem is nézelődött volna, mintha nem is látná, mi folyik körülötte. Mégse keltett zavart benyomást, mint a legtöbb betegem. Azon a napon, nem vártam meg, hogy felhozzák az irodámba, hanem lementem üdvözölni, és felmérni, ki is ez a kis ártatlan gyilkos.

ENGLISH TRANSLATION

I remember when Hannah was brought here. It was July, summer of 2006. My marriage with Evelyne ended that year with. 7 years of lovong together, two nice little children were not enough for us to stay together without killing each other mentally

It happened on the morning just after a whole –night- long  fighting, when I could finally leave everything at home and I could come back to the institute to work. Supposedly a teenage girl burnt her family’s house the last day, also burnt her parents, her two siblings and hurself. One of  her siblings, a 6 year old boy died, but her parents and sister survived with minor injuries. But the house was no longer a house but a ruin.

I’d met lot of troubled teenagers duroing my carieer, they’d done much worse things. I can mention stabbings, shootings, serial killers, but none of them meant as a huge turn in my life as this little girl. Most of them try to escape from the hands of the nurses screaming and kicking, when they are first brought here. Not like Hannah. The hardly 150 cm tall, skinny, fragile little girl didn’t needed to be hold, after she realized where she was brought entering the big green gate. She didn’t care what was happening to her. She was wearing a long light yellow dress and a grey cardigan. She was beautiful but scary. It’s hard to tell what was so scary in her, maybe her paleness, maybe her big passionless blue eyes, whith which she may not have been looking around, like she didn’t see what was happening around her. However she didn’t seem confused like most of my patients. On that day I didn’t wait until she’s brought to my office, I rather went downstairs to greet and observe this little innocent killer.