16. fejezet: Kéjenc

Becsuktam a szemem, fejemet erősen megráztam, és a következő pillanatban az íróasztalom előtt találtam magam, szemben velem Hannah ült, zavartan méregetett, miközben én próbáltam visszatérni a valóságba. Nehéz volt, hiszen a kép az alattam fekvő meztelen lányról, és a helyébe lépő vénasszonyról élesen beivódott az agyamba. Még éreztem Hannah puha melleit a mellkasom alatt, hosszú haja simogatását a testemen, hideg ujjai érintését, és emlékeztem a ráncos Rose látványára, ahogy alattam hevert az asztalon. Olyan élethűnek tűnt, ami pár perccel azelőtt történt, éreztem férfiasságom elégedettségét, a bizsergést, mint mindig szeretkezés után. Mégis kezdett elhalványodni az emlék, ahogy egyre jobban próbáltam felidézni a történteket. Álom lett volna? De hát nem is aludtam. Viszont a valóság se lehetett. Az undor, amit akkor éreztem, amikor az öreg hölgyre gondoltam, hányingert keltett bennem. Nem, ez nem lehettem én, ilyet sose tennék, sose feküdnék le egy paciensemmel, főleg nem egy öregasszonnyal, Hannah persze már más kérdés. Nem, ő szintem még gyerek, ilyen eszembe se kéne, hogy jusson. Borzalmasan éreztem magam, legszívesebben elbújtam volna a szekrénybe, és soha többet nem jöttem volna elő. Hannah viszont ott ült velem szemben, mondanom, tennem kellett valamit.

-         Szóval, Hannah, hogy érzed magad?- tettem fel az erőltetett kérdést. Erre ő fogott egy darab papírt, tollat ragadt és körmölni kezdett. Pár pillanat múlva odanyújtotta az írást:

ÉN IS ÉLVEZTEM-, olvastam, és ledöbbenve a lányra néztem, aki kéjes vigyorral az arcán nézett vissza rám. Ekkor újra megráztam a fejem, hisz nem akartam hinni a szememnek. És mikor megint ránéztem a papírra, egy egyszerű OK fogadott, ahogy mindig, amikor ezt a kérdést feltettem. Lesápadtam, nem tudtam, mi történik velem.

Amikor azonban újra szólhattam volna, a fiam rémült arccal, és koszos, könnyes arccal rontott be az irodába, mellette az egyik nővér, akinek láthatólag nem sikerült lenyugtatni őt. Felálltam a székemből.

-    Apu, azonnal gyere, Mary- kifújta magát, és ekkor láttam, hogy amit az előbb kosznak véltem, az igazából korom volt.- felgyújtotta a fészert!- mondta, és sírni kezdett.- Apu, ő is bent volt, semmit nem tehettem- közelebb lépett, és hozzám bújt, éreztem, hogy már nem is akarja visszatartani a megállíthatatlan könnyeit

-         Marienne, azonnal vidd ki Hannah-t – utasítottam, hisz a lány húgáról volt szó. Nem akartam, hogy hallja.

Amikor azonban a nővér megfogta a lány karját, hogy kivigye a szobából, az rángatni kezdte a szorító kezet.

-         Nem megyek sehova, a húgom meghalt, ti tettétek, tudom, hogy ti tettétek!- kiáltotta, és én elképedve néztem. Megszólalt, valóban megszólalt! Csoda történt

-         Hannah- kezdtem értetlenül - te újra beszélsz.

-         Apu – szolt közbe a fiam fejét felemelve a vállamról, szemei még mindig könnyesen-, mi van veled? Semmit nem mondott. Ő néma.

-         Az előbb megszólalt- feleltem, ám amikor újra körbenéztem az irodában, már csak mi ketten maradtunk ott. Fiam zavart pillantását látva folytattam legyintve- nem érdekes, biztos csak rosszul hallottam.. De miért ilyen kormos az arcod? A tűzoltók engedték, hogy bemenj? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.

-         Nem. –lehajtotta a fejét - Én is bent voltam, mikor megtette. Azt mondta jó buli lesz…. Nem tudom, miért tenne, olyan aranyos lány volt, nem akarhatta, hogy én is bent égjek. Meg kellett volna állítanom. Ehelyett elfutottam.

-         Patrick- kezdtem, és átöleltem a fiamat- a lényeg, hogy te jól vagy. Nem tehettél semmit.

Az a nőszemély valóban megtette. Fel akarta gyújtani a fiamat. De honnan tudhatta vajon, hogy mi történt Hannah és köztem. Hisz mindaz csak a képzeletemben történt.

Ekkor az ajtónál női alakot pillantottam meg. Halvány volt, szinte átlátszó. Hosszú haja inkább tűnt fehérnek, mint szőkének, de még így is felismertem Mary-t. Hallhatatlan lépésekkel közelebb jött, és a fülemhez hajolt Szavai, mint lángcsóvák lövelltek ki a szájából, égették a fülemet:

- Ne félj, betartom a szavam, legközelebb a fiad is velem együtt ég el. – suttogta, és hosszú ujjával a sliccemre mutatott- én a helyedben felhúznám azt, kéjenc!- és ezzel eltűnt

12. fejezet: Patrick, Marie és Fire, a westie

Patrick az ágyában ült, amikor beléptem a kórterembe. Épp az ebédjét fogyasztotta. Mikor meglátott, csillogó kék szemeivel rám nézett, rövid barna haja kócosan keretezte ovális arcát. 15 éves volt, széles vállakkal, és már majdnem olyan magas volt, mint én, de amikor ránéztem, csak egy kisfiút láttam. Egy pisze orrú, pirospozsgás kissrácot, aki úgy mászta meg a fákat, mint egy kismajom. Azt a gyereket láttam, akit-anyja tiltakozása ellenére-kénytelen voltam bevinni az intézetbe, hiszen annyira szeretett volna jönni. Még most is benézett hozzám néha, de sokkal ritkábban, mint kisebb korában, és emiatt a találkozásaink száma is a minimálisra csökkent, hiszen az időm nagy részét az elmegyógyintézetben töltöttem. Gyakran bűntudatom támadt, amiért a betegeimet sokkal többet látom, mint saját gyermekeimet. Hisz még rosszabb volt a helyzet Julie-val, a 13 éves lányommal, aki utálta a munkahelyemet, a közelébe se jött az intézetnek, így őt csak a családi ünnepeken láttam.

Patrick egészségesnek, a felkarjait csúfító gipsztől eltekintve sértetlennek tűnt. -Tehát Marie még nem járt itt, hogy bántsa- gondoltam, és nagy kő esett le a szívemről.

            Miután Marie elment a lakásból, azonnal kocsiba ültem, hogy megnézzem a fiamat. Attól tartottam, hogy a lány beváltja ígéretét, és bántani fogja. Nem gondoltam át, hogy juthatna be ide, vagy hogy egyáltalán mi is lenne az indoka rá, hogy bántsa, csak az járt az eszemben, hogy a kisfiamnak baja eshet. Ez a gondolat megrémisztett. Mindig is tudtam, hogy ez a munka, a sok elmebeteg az életemben, rossz hatással lesz a gyermekeimre, még akkor is, ha alig találkozom velük. A betegeim kiszámíthatatlanok, és az évek során én is egyre inkább azzá váltam. Már nem tudtam, kitől féltsem jobban Patrick-et és Julie-t: a betegeimtől vagy saját magamtól? Arra azonban nem gondolhattam, hogy pont az angyalarcú kis Marie lehet veszélyes rájuk. Viszont ahogy most mosolyogva, életerőtől duzzadva láttam a fiamat, tudtam, hogy túlaggodalmaskodtam az ügyet.

-         Apu, végre, hogy itt vagy!- mondta vidám, mélyülő hangján Patrick. Én is örülök, hogy végre ébren láthatlak! Nagyon megijedtünk ám!

-         Sajnálom – Patrick lesütötte a szemét- Nagyon haragszol?

-         Nem a te hibád volt, nem rád haragszom

-         Thomasra? – kérdezte, és közben mosolygott. Tudta, mennyire utálom anyja új pasiját.

-         Nem- hazudtam- az autósra, aki elütött. Bár nem tartom jó ötletnek ezt a motorozást.

-         Apa, 15 vagyok, elég érett már egy motorhoz, nemsokára már autót is vezethetek.

-         A hangsúly a ’nemsokárán’ van - mondtam mosolyogva- egyébként is, egy autó biztonságosabb, mint egy motor.

-         Végülis mindegy már-sóhajtott Patrick- a motor darabokra tört, és Thomas nem vesz újat.

-         Ajánlom is, hogy ne.- morogtam, de utána nevettem. Jó volt látni egészségesen a fiamat, viccelődni vele. Örültem, hogy ilyen remek  gyerekem van. Csak baja ne essék! Sose bocsátanám meg magamnak-gondoltam.- És mi a helyzet Marie-vel?- kérdeztem

-         Ismered Marie-t?- kérdezte meglepetten.

-         Igen, itt járt, amikor eszméletlen voltál. Azt állította, a barátnőd.- Reméltem, hogy nemet mond.

-         Igen, az - mondta szégyellősen. – nagyon aranyos lány.

-         Értem. Hol találkoztál vele? Nem járhattok egy osztályba, idősebb nálad.

-         Csak egy évvel, de tényleg nem osztálytárs, a parkban találkoztam vele, amikor Bruno-t sétáltattam. Neki is van egy kutyája, egy westie, Fire-nek hívják.

-         Fire, mint tűz? – kérdeztem halálra vált arccal

-         Igen, persze, hogy az. Mi más lenne?- kérdezte nevetve a fiam.- Na mindegy, szóval, egy igazi dögös csaj, pont olyan, amilyet szerettél volna, hogy találjak. Emlékszel, apa? Mindig mondtad, hogy egy szép, dögös lányt szerezzek magamnak. Most sikerült- mondta büszkén, de én nem figyeltem a locsogására. Csak bámultam ki a fejemből.- Apa, figyelsz egyáltalán?

-         Patrick, most figyelj rám.- kezdtem komolyan, és közel hajoltam a fiamhoz- Nem találkozhatsz többet Marie-val. Nem az, akinek mondja magát.

-         Apa, nyugi- mondta vidáman- Nem fogjuk elsietni a dolgokat, ne aggódj!

-         Nem, Patrick, nem erről van szó, ez a lány veszélyes, nagyon veszélyes.

-         Ő csak egy lány…-mondta, de éreztem, hogy kezd megijedni

      -     Egy nagyon veszélyes lány. Hidd el! Fiam, kerüld el őt!- mondtam, ám mikor a fiam válaszolhatott volna, kitárult az ajtó, és a szőke lány lépett be rajta…

11. fejezet: Tűz

Beálltam a zuhanyozóba, és a lehető legmelegebb elviselhető hőfokúra állítottam a vizet. Úgy éreztem, minél forróbb a víz, annál jobban letisztíthatom magam a mocsoktól. Nem igazi piszoktól kellett megszabadulnom, hanem a gondolataim mocskától. Az álom- csak egy álom csupán- de mégis az én gondolataim szüleménye volt, az én borzalmas fantáziám elnyomott része. Nem lett volna szabad ilyesminek még az agyam legelrejtettebb részében is tárolódnia. Ahogy ott álltam a pokol forró vízsugara alatt, egyre jobban felébredtem, a fájdalom, amely az egész testemen átjárt, kezdte elfeledtetni velem az álmomat. Már nem élt bennem olyan élesen a kép a szobáról, a mezítelen lányról, a halottakról, a véremről. Csupán egy rossz emléknek tűnt mindez. Miután tusfürdővel lemostam magam, kiléptem a zuhanyfülkéből, megtörölköztem, felvettem egy fehér alsónadrágot, egy szintén fehér trikót és a papucsomat, kimentem a fürdőszobából, és beléptem a nappaliba, ahol hihetetlen látvány fogadott. Egy szőke lány ült a kanapémon és egy tál müzlit ropogtatott. Mary volt az. Hannah húga. Egyszerű, szűk farmernadrágot, egy fehér blúzt és egy fekete blézert viselt. Idősebbnek nézett ki a koránál, szinte idősebbnek nővérénél is. És Hannah hűvös aurájával ellentétben, ezt a lányt forróság vette körül. Mintha csak otthon lett volna, lábát felrakta az asztalra. Mikor benyitottam, rám mosolygott, lenyelte a falatot, ami a szájában volt, és megszólalt.

-         - Jó reggelt, Mr. Dannon, remélem jól aludt.

-         - Mary? Hogy jutottál be ide?

-         - Egyszerű. Patrick kulcsát használtam. Talán probléma? Elmehetek…

-         - Azt a kulcsot a fiamnak adtam, nem kellett volna elvenned tőle. De ha már itt vagy, nem küldelek el - mondtam, hiszen nem akartam udvariatlan lenni.

-         - Lekötelez, uram.- mondta a lány széles mosollyal. – Egyébként is örömhírrel jöttem. Patrick felébredt, és jól van. Gondoltam, jobb, ha személyesen mondom el, és nem telefonon.

      - Felébredt? És minden rendben van vele? – kérdeztem meglepetten, és a boldogságtól fellelkesülve.

     - Igen, semmi maradandó károsodást nem szerzett. Egyelőre...

   - Ezt hogy érted?- kérdeztem csodálkozva.

Válasz helyett benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy gyufás dobozt. Kinyitotta, kivett egy gyufát, és meggyújtotta.

-         Mit akar ez jelenteni? Azonnal fújd el azt a gyufát!- parancsoltam rá ijedten a lányra. Mary felállt, és közelebb lépett hozzám. Halkan beszélt, szinte suttogott:

-         Tudok a mocskos fantáziájáról, a perverz gondolatairól a nővéremmel kapcsolatban.  Mindenről tudok, undorodom magától És ön is sok mindent tud. Például, hogy a családom rajong a lángokért. Szeretjük, amikor mindent elemésztenek a lángok, és semmi nem marad csak füst és hamu.- ekkor leégett a gyufa, és a láng megégette a lány ujját, de az mintha észre se vette volna.- A fiából is ennyi fog maradni, ha nem vigyáz a kezével és a gondolataival, Richard.- nevetett.

- Mit képzelsz? Ki vagy te? Hogy merészelsz fenyegetni engem?- mondtam felháborodva, és kezemmel a csuklója felé nyúltam. Amikor azonban megfogtam azt, éles fájdalom hasított a kezembe. Mintha tűzbe nyúltam volna. Elkaptam a kezem, fújni kezdtem az ujjaimat, hogy lehűtsem azokat,  és csak ekkor vettem észre, hogy Mary eltűnt. A szobában azonban iszonyú forróságot hagyott maga után. Mikor feleszméltem a csodálkozásból, a fiam jutott eszembe. „Patrick veszélyben van. Miattam, csakis miattam. Ez a lány képes lenne bántan őt, érzem rajta. Mary River, a tüzes folyó, amely mindent és mindenkit elemészt. A lány, akinek igaza van, mocskos vagyok, undorító, és a forró víz se tisztíthat meg.”

10. fejezet: Richard, tégy magadévá!

A szoba négy sarkában egy-egy holttest hevert. Az egyikben rövid barna hajú lány, hasából tőr állt ki, a másikban fej nélküli hulla, a harmadikban őszes férfi, nyakán vágás, amiből még mindig folyt a vér, a negyedik sarokban pedig egy hosszú fekete hajú lány lecsupaszítva feküdt a hátán. A szoba közepén álltam, a cipőmet átáztatta a vér, amely az egész padlót beborította. Óriási terem volt, de a hullákon kívül mást nem láttam, semmilyen bútört, csak egy hatalmas csillárt pislákoló fénnyel, amikor felnéztem a plafonra. Ekkor egy suttogó hangot hallottam. Mintha csak a szél susogása lett volna

-    Richard- mondta a hang

-   Richard tégy magadévá, Richard!- nem, ez nem a szél volt, ez egy női hang.

-   Ki van ott? –kérdeztem ijedten – és körbefordultam.

-  Richard, tudom, hogy te is akarsz engem-, suttogta a női hang - Ne tagadd tovább!

Most már tisztábban hallottam a hang forrását. Az egyik sarok irányából jött. Abból, amelyikben a fekete hajú lány feküdt. Akkor vettem észre, hogy tágra nyílt szemekkel mered rám. Hatalmas, kék szemekkel. Ismertem ezt a szempárt -Ez Hannah- gondoltam- De az nem lehetséges.

-         Richard, tégy magadévá – mondta Hannah mosolyogva, miközben felállt és közelített felém.

-         Hannah, ne, ezt nem…ezt nem szabad, állj meg! – mondtam, de ő mintha meg se hallotta volna, csak jött, jött felém, fehér bőre világított a félhomályban, amely a szobában honolt.

Nem tudtam levenni a szemem hosszú vékony lábairól, karcsú derekáról, és a kis, feszes melleiről, amelyek minden lépésnél megremegtek egy kicsit. Pár pillanat múlva ott volt közvetlen előttem, a szemembe nézett hosszú ideig, és nem pislogott közben. Utána megfogta a kezem, és az egyik mellére helyezte azt. Puha volt és lágy, mégis rendkívül hideg, pont, mint egy halottnak. A másik kezével elkezdte kikapcsolni az övemet, és én éreztem, hogy férfiasságom megkeményedik. Lehúzta a nadrágomat, azután megcsókolt, és percekig nem hagyta abba, közben magához szorított, és én nem löktem el magamtól. Csípőjét fogva húztam közelebb magamhoz, és éreztem ahogy hideg teste hozzám simul. Nem tudtam türtőztetni magam. Amikor azonban abbahagyta a csókolást, és távolabb lépett, körülnézve észrevettem, hogy az addig holtan heverő testek most felálltak, szemeik kipattantak, és felénk közelítettek. Hannah-ra néztem, aki mosolygott, ami szinte már vicsorításra hasonlított.

        -Tudom, hogy élvezted.- mondta, azután hirtelen a mellkasomhoz hajolt, és fogaival kitépett belőle egy darabot.
Rettenetes fájdalom hasított a testembe, éreztem a vért, ahogy a hasamon folyik lefelé. Megérintettem a csordogáló nedvességet, azután minden elsötétedett…

Izzadtan ébredtem fel, mellkasomon Donna, a macskám hegyes karmait éreztem. Hajnali 3-at mutatott az óra, még négy óra alvás várt volna rám, de tudtam, hogy ez már nem fog bekövetkezni, túlságosan felzaklatott az álom. Kibotorkáltam a mosdóba, felkapcsoltam a villanyt, és a tükörbe néztem, miközben a pultot támasztottam, hogy el ne essek. A tükörből egy borostás férfi nézett vissza, szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, homlokán csillogott a verejték. Utána elengedtem a pultot, amelyen vörös kézlenyomat virított. A kezemre néztem, amit vér borított, a saját vérem.

5. fejezet: Megérdemelted/ Chapter 5: You Deserved It

             Nyolc hosszú év telt el azóta. Hannah még mindig nem szólalt meg, és még mindig ugyanazokkal a hipnotizáló szemekkel néz, amitől az ember feje megfájdul. Ám már közel sem az a kislány, aki akkor volt. 21 éves nő lett belőle, kerekded idomai akaratlanul is felhívták magukra a figyelmet.  Ahogy ott ült a székben, az íróasztalom előtt, mintha hideg fuvallat töltötte volna be az irodámat, pedig minden ablak zárva volt.

-         Hannah, miért tetted? Miért vágtad meg Joannie-t a villáddal.? Mit vétett ellened?- kérdeztem nem túl indulatosan, nehogy rögtön elijesszem.

-         Megmondtuk, hogy nem bánthatod a többi beteget.. Felnőtt vagy, Hannah, nem művelhetsz ilyen dolgokat büntetlenül!

A lány csak ült, bámult kifelé az ablakon, semmi jelét nem mutatta annak, hogy felfogta, amit mondok neki. Mégis tudtam, hogy megérti. Miután megintem őt, mindig nyugton marad egy hosszabb időre. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. És semmi megbánás nem érezhető rajta. Még miközben bántja áldozatát, akkor sem mutat ki semmit az arca: se dühöt, se kielégültséget, csak a szokásos komor arca tükröződik a bántott fél szemében. Szerencsére, Elise nővér esete óta, amikor kénytelenek voltunk sokkterápiát alkalmazni, senkit sem ölt meg, de tudtam, hogy könnyedén előfordulhat hasonló eset.

-         Bocsánatot kell kérned tőle! Mindjárt behozzuk őt, és akkor bocsánatot kérsz tőle! Értve vagyok, Hannah?- természetesen semmi választ nem kaptam

Ezután egy férfi ápoló, Don jelent meg, oldalán egy rövid, kócos barna hajú lánnyal, akinek zavart szemeiből sütött a harag, és arcán 4 mély piros vágásnyom látszódott. Nem volt több 25 évesnél.

-         ----  Megöllek, Hannah, te büdös ribanc, megöllek!- ezzel Joannie köpött egyet Hannah felé. Don erős kezei nem engedték, hogy közelebb kerüljön Hannah-hoz, és esetleg sikerüljön neki valóban megölni a lányt.

-         ---     Joannie, nyugodj meg, Hannah bocsánatot akar kérni tőled.

-         Köpök a bocsánatára, már nem először tett ilyesmit. Nézze, mit tett az arcommal!

-         -----    Hannah, itt van ez a papír, írd rá, hogy bocsánatot kérsz! -utasítottam a lányt, és letettem elé  egy papírt és egy tollat.

Hannah meg se moccant percekig. Egyszercsak azonban megfogta a tollat, és írni kezdett. Amikor végzett, megfogtam a papírt, amin ez a két szó állt: MEGÉRDEMELTED, KURVA!

TRANSLATION

           It had been eight long years, and hannah still hadn’t talked, and been still staring with those hypnotical eyes, that makes your head ache. But she wasn’t a little girl anymore, she became a 21 year-old woman, her curves making everyone pay attention to them. As she was sitting in that chair, in front of  my desk, it was like a cold breeze had sneaked into the room through the windows, but they were all closed.

-         Hannah, why did you do this? Why did you cut Joannie with your fork? Why had she done against you?- I asked not too vehemently not to scare her away.

-         We’d told you, you can’t hurt the other patients. You are an adult, Hannah, you can’t do such thincgs without punishment.

The girl was sitting, staring out through the window, showing no sign that she understood whatI was saying. I know she understood anyway. After I warn her she always stays calm for a while. After something happens in her, and starts hurting one of the patients or a nurse. Sometimes she even hurts herself. And she shows no regret. Even while she’s hurting her victim, there’s nothing on her face, no anger, no satisfaction, only the usual gloomy face of hers is reflected on the victim’s eyes. Luckily,  after the case of Sister Elise-when we have to use shock therapy- she hadn’t killed anyone, but I knew that something similar could happen anytime.

- You have to apologize to her. We are going to bring her here, and the you will apologize! Am I understood, Hannag?- Of course I didn’t get an answer

After that a male nurse, Don appeared with a short brown messy haired girl, whose eyes were full of anger, and there were 4 deep, red cuts on her face. She wasn’t older than 25 years old.

-         I’ll kill you, you stinky bitch, I will kill you!- and Joannie spatted towards Hannah. Don’s strong hands didn’t let her get nearer Hannah, and maybe let her actually kill the girl.

-         Joannie, calm down, Hannah wants to say sorry.

-         I don’t give a shit about her apology, it’s not the first time she did something like this. Look, what she did to my face!

-         Hannah, here is this sheet, write down that you apologize! I ordered her, and passed her a sheet and a pen.

Hannah didn't move.  But after a while she grabbed the pen and started writing. When she finished, I took the paper and I read this: YOU DESERVED THEM, BITCH!

4. fejezet: Hannah megérkezik/ Chapter 4: Hannah arrives

-         Szervusz…..

-         Hannah.-segített ki Elise nővér.

-         Hannah, hogy érzed magad? – kérdeztem a lányt, miután nagy szemeivel végigmért engem. Válasz helyett csak bólintott egy aprót, aztán az eget kezdte el vizsgálgatni.

-         Három éves kora óta néma- mondta az ápoló, aki kísérte őt.

-         Ó, az úgy mindjárt más. Történt vele akkor valami, ami ezt váltotta ki belőle?

-         Nem tudok róla, erről nincsenek információink.

-         -Köszönöm, Elise. Kísérje be a hölgyet a szobájába, kérem! -Hannah, most le kell majd vetned a ruháidat, és átvenni a hálóinget, amit az ágyadon találsz. Minden holmidat, ami esetleg még nálad van, át kell adnod Leah nővérnek. Két szobatársad lesz, akiket nem szabad bántanod.- Felemeltem a lány állát, hogy felém nézzen, és bármi igenlő választ láthassak tekintetéből.-Érted, Hannah?

A lány egy nagyot pislogott. Hittem neki. Ez a lány nem tűnt veszélyesnek, sőt! Szűzies ártatlanság volt elmondható egész megjelenéséről. Mégis volt benne valami ijesztő. Valami szinte nem is emberi.

-         Viszlát Hannah!- mondtam, és tettem egy sétát az udvarban, amíg Elise nővér felkísérte a szobájába a lányt.

Pár perc múlva egy sikoly zökkentett ki az elmélkedésemből. Egy női hang volt az. Felrohantam az emeletre, ahonnan hallottam a kiáltásokat, és benyitottam a szobába. Nem hittem a szememnek. Hatalmas vértócsa borította a padló. Egyre csak nőtt egy mozdulatlan test körül. Elise nővér teste hason fekve hevert, hátából egy húsvágó kés állt ki. Hannah az ágyán ült az új hálóingében, és szenvtelen szemekkel a szemközti falat bámulta. Egy dallamot dúdolt, miközben Elise nővér vére lassan beborította az egész padlót.

ENGLISH TRANSLATION

                       

-         Hi

-         Hannah- Sister Elise helped me out

-         Hannah, how are you feeling? – I  asked the girl, after she checked me over with her big eyes. She nodded a little and the started looking at the sky.

-         She’s been mute since she was 3 years old.

-         Oh, that’s different then. Did something happen that made her mute?

-         I don’t know anything about that, we don’t have information.

-         Thank you Elise.Walk the lady to her room, please. Hannah you have to take off your clothes and put on your new nighty that you find on you new bed. All your belongings that may be with you have to be given to Sister Elise. You will have two rommates, that you are not allow to hurt in any way.- I raised the girl’s chin to make her look at me, to see any kind of approval in her eyes.-  Do you understand Hannah?

The girl blinked a big. I believed her. This girl didn’t seem dangerous. She seemed pure and innocent. Yet, there was something scary in her. Somethin inhuman.

-         Good bye Hannah- I said, and I took a walk on the yard while Elise walked the girl to her new room. After a few minutes a scream diverted my attention. I heard a woman’s voice. I ran upstairs, where I heard the scream coming from, and I entered the room. I didn’t believe my eyes. There was a huge pool of blood on the floor. It was growing around a motionless body. It was Sister Elise’s body, her face faking the floor, a meat cutter knife standing out rom her back. Hannah was sitting on her bed, in her new nightgown, and was staring at the opposite with passionless eyes. She was humming a melody while Sister Elise’s blood was slowly all over the floor