10. fejezet: Richard, tégy magadévá!

A szoba négy sarkában egy-egy holttest hevert. Az egyikben rövid barna hajú lány, hasából tőr állt ki, a másikban fej nélküli hulla, a harmadikban őszes férfi, nyakán vágás, amiből még mindig folyt a vér, a negyedik sarokban pedig egy hosszú fekete hajú lány lecsupaszítva feküdt a hátán. A szoba közepén álltam, a cipőmet átáztatta a vér, amely az egész padlót beborította. Óriási terem volt, de a hullákon kívül mást nem láttam, semmilyen bútört, csak egy hatalmas csillárt pislákoló fénnyel, amikor felnéztem a plafonra. Ekkor egy suttogó hangot hallottam. Mintha csak a szél susogása lett volna

-    Richard- mondta a hang

-   Richard tégy magadévá, Richard!- nem, ez nem a szél volt, ez egy női hang.

-   Ki van ott? –kérdeztem ijedten – és körbefordultam.

-  Richard, tudom, hogy te is akarsz engem-, suttogta a női hang - Ne tagadd tovább!

Most már tisztábban hallottam a hang forrását. Az egyik sarok irányából jött. Abból, amelyikben a fekete hajú lány feküdt. Akkor vettem észre, hogy tágra nyílt szemekkel mered rám. Hatalmas, kék szemekkel. Ismertem ezt a szempárt -Ez Hannah- gondoltam- De az nem lehetséges.

-         Richard, tégy magadévá – mondta Hannah mosolyogva, miközben felállt és közelített felém.

-         Hannah, ne, ezt nem…ezt nem szabad, állj meg! – mondtam, de ő mintha meg se hallotta volna, csak jött, jött felém, fehér bőre világított a félhomályban, amely a szobában honolt.

Nem tudtam levenni a szemem hosszú vékony lábairól, karcsú derekáról, és a kis, feszes melleiről, amelyek minden lépésnél megremegtek egy kicsit. Pár pillanat múlva ott volt közvetlen előttem, a szemembe nézett hosszú ideig, és nem pislogott közben. Utána megfogta a kezem, és az egyik mellére helyezte azt. Puha volt és lágy, mégis rendkívül hideg, pont, mint egy halottnak. A másik kezével elkezdte kikapcsolni az övemet, és én éreztem, hogy férfiasságom megkeményedik. Lehúzta a nadrágomat, azután megcsókolt, és percekig nem hagyta abba, közben magához szorított, és én nem löktem el magamtól. Csípőjét fogva húztam közelebb magamhoz, és éreztem ahogy hideg teste hozzám simul. Nem tudtam türtőztetni magam. Amikor azonban abbahagyta a csókolást, és távolabb lépett, körülnézve észrevettem, hogy az addig holtan heverő testek most felálltak, szemeik kipattantak, és felénk közelítettek. Hannah-ra néztem, aki mosolygott, ami szinte már vicsorításra hasonlított.

        -Tudom, hogy élvezted.- mondta, azután hirtelen a mellkasomhoz hajolt, és fogaival kitépett belőle egy darabot.
Rettenetes fájdalom hasított a testembe, éreztem a vért, ahogy a hasamon folyik lefelé. Megérintettem a csordogáló nedvességet, azután minden elsötétedett…

Izzadtan ébredtem fel, mellkasomon Donna, a macskám hegyes karmait éreztem. Hajnali 3-at mutatott az óra, még négy óra alvás várt volna rám, de tudtam, hogy ez már nem fog bekövetkezni, túlságosan felzaklatott az álom. Kibotorkáltam a mosdóba, felkapcsoltam a villanyt, és a tükörbe néztem, miközben a pultot támasztottam, hogy el ne essek. A tükörből egy borostás férfi nézett vissza, szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, homlokán csillogott a verejték. Utána elengedtem a pultot, amelyen vörös kézlenyomat virított. A kezemre néztem, amit vér borított, a saját vérem.

9.fejezet: Lisa

Zaklatottam vezettem vissza az intézetbe. Csoda, hogy nem okoztam balesetet, hisz nem tudtam a vezetésre koncentrálni. A cetli járt az eszembe, és a rajta álló szöveg. Hagyjam békén Hannaht? Én vagyok a kezelőorvosa, hogy hagyhatnám békén? A szívem mélyén azonban sejtettem, hogy nem így értette Mary. A tekintet, amelyekkel néztem a nővérét, a piszkos gondolatok a fejemben, ha látom a finom, formás testét. A vágy, amelyet még magamnak sem mertem bevallani, ez a kislány viszont valahogy megsejtette. De nem…ez biztosan valami félreértés. Mary-t bizonyára csak az zavarja, hogy még mindig bent tartom a nővérét, nem lehet ennél többről szó - nyugtatgattam magam

Amikor behajtottam a kapun, Marienne nővér futott felém, arcára kétségbeesés ült ki. Leengedtem az ablakot, hogy halljam:

-         Doktor úr, kérem, azonnal jöjjön, Lisa valahogyan megszerezte az egyik húsvágó kést a konyhából!- mondta lihegve a futástól és az ijedtségtől.

Szó nélkül kiszálltam az autóból, és követtem Marienne nővért be az épület ajtaján és onnan az aulába, ahol borzalmas látvány fogadott. A betegek nagy része megmerevedve ült, egy páran azonban félelmükben sikoltoztak, és jajgattak. A terem közepén egy fiatal, szőke lány feldúlt arccal, kezében egy hatalmas késsel állt, körülötte az ápolók, próbálták lenyugtatni, és elvenni tőle a fegyverét, sikertelenül. A lány, Lisa az őt körbevevők felé tartotta kését, és hangosan beszélt:

-        Engedjenek ki innen! Engedjenek ki erről a borzalmas helyről! Én nem vagyok idevaló, én normális vagyok! Engedjenek ki, vagy leszúrom magam ezzel a késsel! Megteszem, mindenki tudja, hogy megteszem, ha nem hagynak elmenni!

Tényleg tudtuk, hogy meg meri tenni, hiszen egyszer már, 17 évesen maga ellen fordított egy kést. A miatt az eset miatt került ide öt évvel ezelőtt, és azóta is bántotta magát, de eszközök hiányában nem tudott komolyabb kárt okozni. Most viszont nála volt a kés…

-        – Lisa – kezdtem higgadtan, ahogy mindig is beszéltem a lánnyal, és közelebb léptem.- Lisa, te is tudod, hogy nem engedhetünk el. Itt kell maradnod, hogy segíthessünk rajtad.

-         – Nem kell a segítségük! Bezártak ide, mint egy börtönbe, sose fognak kiengedni, sose!- üvöltötte felém fordítva a kést.

-       –  Beteg vagy Lisa- mondtam, még mindig nyugodtan, lassan kiejtve a szavakat.- Nézd meg, most is, mit teszel! Ijesztgeted a többi beteget, és magadat kívánod bántani. Add ide azt a kést, és enyhébb büntetéssel megúszod! – az utolsó mondat hiba volt –

-         Nem érdekel a büntetése, leszarom a büntetéseit!- kiabálta, még hangosabban.

-         Lisa, kérlek, add ide azt a kést, te jobb vagy ennél. Hidd el, nem akarunk örökre itt tartani, annyi szép év áll még előtted, csak add ide a kést- nem hazudtam, pár év múlva ki kellett engednünk a lányt, hiszen nem bántott magán kívül soha senkit se

-       Sok szép év? Nem hiszem el, tudom, hogy sose lesz jobb ennél, sose, innen nincs kiút- mondta a lány, most már sírva,  és leengedte a fegyverét.

-         Add ide a kést, Lisa.- mondtam lágyan, és közelebb léptem hozzá, ha akart volna, így könnyen leszúrhat, de esze ágában sem állt ilyet tenni. A kezembe adta a kést, közben rázkódott a sírástól, és összegömbölyödve lefeküdt a padló hideg kövére.

Ekkor pillantottam meg Hannah-t aki egy székben, mindenki mással ellentétes irányban ült, így csak a hosszú, fekete haját láttam, ahogy mezítelen háta közepét simogatja. Azután felállt, és ruhátlanul közelebb sétált, a fülemhez hajolt és belesúgta: - Innen nincs kiút!- pislogtam egyet, és mire újra kinyitottam a szemem, a széken Hannah ült háttal a kék hálóingében.

Köszönet az új fejlécért Nettinek :) <3

8. fejezet: Mary

-         És mióta tart köztetek ez a kapcsolat?- kérdeztem, miután elmúlt a sokk hatása.

Próbáltam higgadt maradni. Végtére is, ez csak egy gyerek, egy ártalmatlan lány. Lehet, hogy a nővére szörnyű dolgokat követett el, de ő maga ártatlan volt. Mégis, nem tudtam hinni az ész érveknek. Nem tetszett, hogy a fiam közelében látom.

-        -    Már egy ideje- válaszolt határozottan Mary és megrándította a vállát-, viszont ha nem bánják, szeretnék egy kicsit kettesben maradni a szerelmemmel.

Egymásra néztünk Sarah-val. Láttam a szemén, hogy neki se tetszik a lány, pedig ő nem is tudta, hogy kivel van dolga. Ezután a lány felé fordult:

-         -  Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.- mondta neki.

-         -    Szívem –szólt közbe Thomas, mintha bári köze lett volna az egészhez- A fiatal szerelemnek utat kell engedni, ne légy ilyen szigorú! - 

Sarah egy mélyet sóhajtott, utána újra Mary-hez forult.

-         -   Jól van, kimegyünk pár percre, kettesben maradhattok.

-          Köszönöm Mrs Dannon- felelte a lány, de nem tűnt igazán hálásnak a hangja.

-         -   Tulajdonképpen már nem ezt a nevet használom-, mondta megilletődve a volt feleségem.

-          Drágám, most már kimehetünk- szólt Thomas és Sarah-t vállainál fogva kikísérte a kórteremből. Én is követtem őket.

A folyosón leültünk a fehér műanyag székekre, Thomas Sarah kezét fogta. Nem volt már a feleségem, mégis nagyon fájt, hogy egy másik férfi fogja a kezet, ami egyszer csak engem fogott. Hogy egy másik férfit szeret úgy, ahogy egyszer csak engem szeretett. Tudtam, hogy én rontottam el a házasságunkat, én voltam az oka, hogy egy másik férfit választott helyettem, mégis gyűlöltem Thomas-t. Gyűlöltem a modorát, hogy mindenbe belekotnyeleskedik, a nyájas hangját, azt, hogy a fiamat a saját fiaként kezeli. Gyűlöltem, hogy többet tud adni Sarah-nak és Patrick-nak, mint én valaha is tudtam. A percekig tartó kínos csendet végül Sarah törte meg:

-         És egyébként hogy vagy?- kérdezte.- Mi újság veled?

-         Jól vagyok. Minden rendben.- válaszoltam nem túl meggyőzően.

-         És van…..van már valakid?

-         Nem, nem igazán. Lefoglal a munka, nincs időm nőkre.

-         Értem.- válaszolt Sarah, és mintha megkönnyebbülést vettem volna észre rajta.-Hát örülök, hogy újra találkozunk ennyi év után még ha ilyen rossz helyen is.- mondta mosolyogva, és láttam, ahogy a másik oldalán Thomas utálkozva grimaszol.

Ekkor lassan kinyílt az ajtó, és Mary lépett ki rajta.

-         Örülök, hogy megismertem önöket- nézett végig rajtunk- de most már ideje mennem, viszont látásra- ezzel elsuhant mellettünk, és eltűnt a folyosó végén.

Bementünk a kórterembe. Mivel én álltam legelöl, én vettem észre elsőként a fekete vázát Patrick éjjeliszekrényén. Nem emlékeztem tisztán, hogy előtte is ott láttam volna. Abban viszont biztos voltam, hogy a benne díszelgő kék rózsa csak most került oda. Közelebb léptem, és láttam, hogy egy kis zsinórral egy kis cetli van ráfúzve, és rajta egy írás volt:

Hagyd békén a nővéremet!

7. fejezet: Patrick

Miután leküldtem Hannah-t Miarienne nővérrel, csörgött a telefonom. Felvettem, és egy ismerős hang szólt bele. Sarah, a volt feleségem.

-         Richard, azonnal be kell jönnöd a kórházba! Patrickről van szó…- mondta kétségbeesetten, levegőért kapkodva.

-         Mi történt. Sarah, nyugodj meg, és mondd el, hogy mi történt Patrick-kel!

-         Balesete volt. Leesett a motorjáról.

-         Milyen motor? Te vetted neki?

-         Az, az most mindegy, gyere azonnal a fiadhoz, a Saint Lucas Kórházban vagyunk!- ezzel letette a telefont.

Gyorsan felkaptam a kabátom az akasztóról, futottam a liftig, és onnan ki a kapun. Beszálltam az autómba, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhajtottam a Saint Lucas Kórházhoz. Ott Kiszálltam és a recepcióhoz mentem, ahol egy göndör hajú, testes fekete nő ült.

-         Elnézést. A fiamat keresem, nemrég hozták be. Patrick Dannon.

-         A harmadik emeleten a 352-es szobában fekszik.

-         Köszönöm.

Ezzel felrohantam a lépcsőn, be a 352-es szobába. Ott feküdt csukott szemekkel a fiam. Rövid barna hajú, jóképű fiú volt. Korához képest alacsony és éretlen volt, nekem mégis hihetetlen, hogy abból a pöttöm kisfiúból ilyen nagy 15, majdnem 16 éves fiú lett. Mindenben rám ütött, ami a természetét illeti. Csöndes volt, ritkán járt el szórakozni. A lányok se érdekelték még. Leginkább a könyveit bújta, amik legnagyobb része a pszichológiáról szólt. Pszichiáter akart lenni, ahogy én. Ennek egyrészt örültem, másrészt viszont meg akartam őt védeni attól a sok szörnyű élménytől, ami elkerülhetetlen egy pszichiáter életében. Igen nehéz munka ez a léleknek.

Az ágy melletti széken ült Sarah és mellette Thomas, az új, gazdag, nyálas barátja.

-         -----  Richard, végre, hogy itt vagy!- Sarah a nyakamba ugrott, mintha még mindig a férje volnék. Thomas ezt nem nézte jó szemmel, és ez engem rendkívül szórakozatott. Utána elengedett és folytatta-, Azt mondták, felépül pár hét alatt. Egyelőre eszméletlen, és eltörte a lábát és a karjait- fejezte be, és láttam, hogy csak nemrég hagyta abba a sírást.

Közelebb mentem a fiamhoz, és megsimogattam az arcát. Meg se moccant.

-         Sarah, mi történt pontosan? Milyen motorról bezséltél?

-         Thom…

-         Vettem neki egy motort- szakította félbe a nőt Thomas.- nagyfiú már, és kell, hogy férfias dolgokat csináljon! És egy figyelmetlen vezető elütötte. Nem az ő hibája volt.

-         Még csak 15 éves, jogosítványa sincs, hogy engedhetted ezt, Sarah?

-         Én….nem tudom, olyan ügyesnek tűnt, nem gondoltam, hogy ez lesz.

-         Sarah, én….

-         Felesleges vitatkoznunk. Történt, ami történt, a lényeg most, hogy minél hamarabb felébredjen, és hogy meggyógyuljon. Nem tesz jót, ha itt vitatkoztok előtte.- Mondta hihetetlen higgadtsággal Thomas. Neki könnyű, nem az ő fia.

Hirtelen ajtónyitódást hallottunk, és amikor odanéztünk egy szőke lány állt ott, farmerban és egy bő pulóverben., kezében egy csokor színes virággal. Ismertem ezt a lányt. Bár szőke volt, és fiatalabb, szemei meg barnák, mégis rettenetesen hasonlított a nővérére. Ugyanaz az ijesztő nézés, amit már úgy ismertem. Vajon mit keres itt Hannah húga?- gondoltam magamban

-         Jónapot kívánok! Mary vagyok, Patrick barátnője- mondta, és elmosolyodott.

6. fejezet: Joannie

(Abbahagyom a fordítást, mert nagyon sok időmet elveszi, és nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Ha mégis kell valakinek, írjon a chaten vagy e-mailt nyugodtan. 

I stop translating the chapters because it takes too much time, and I don't think it's needed anyway. If anyone needs it, write into the chat box or an email.)

Ledobtam a papírlapot az asztalra és az ajtó felé fordultam.

-         Don, kérlek, vidd ki Joannie-t, és vezesd az udvarra egy kis friss levegőt szívni!- mondtam az ápolónak, aki megfogta a lány csuklóját. Joannie az ápolóra mosolygott, ám még abban a pillanatban visszaváltott az eredeti dühös nézésére. Furcsának véltem, ám azt hittem, hogy csak a szemem káprázott. A férfi végül kivonszolta a lányt az irodámból

-         Megöllek, a végén úgyis megöllek!- visszhangozták a falak a dühös Joannie halkuló üvöltését, ahogy egyre távolabb kerültek az irodámtól.

Elléptem Hannah mellől, és leültem szembe vele a székembe. A lány nem nézett rám, csak a papírt bámulta, amire előtte írt. Én bekapcsoltam a számítógépemet, és a Hannah River nevű dokumentumba elkezdtem beírni a mai nap történését. Nem tudtam, mit mondjak a lánynak, kellett egy kis idő, hogy gondolkodhassak. Nem tudtam, hogy megbüntessem-e, és hogyan. Hannah dokumentuma rendkívül hosszú volt. 13 éves kora óta mindig lejegyeztem, ha valamit tett, hátha kiderítem milyen rendszer alapján cselekszik. Diagnózist is próbáltam kiállítani, de semmilyen mentális betegség leírása sem illet teljesen rá.

Amikor befejeztem a gépelést, bezártam a dokumentumot, és a lány felé fordultam. Hannah még mindig nyugodtan ült a székben a hálóingjében, és a papírlapot nézte.

-         Hannah, figyelj rám!- mondtam. A lány felemelte a fejét, és rámnézett. –Nem értem, miért gondolod, hogy Joannie megérdemelte, amit tettél vele, de szeretném tudni.- egy pár pillanat csönd után Hannah tölcsért formált az egyik kezéből, és a másik keze mutatóujjával belenyúlt a tölcsér közepébe, és ki-be húzogatta az ujját, közben egyre csak engem nézett. Félreérthetetlen volt, amit mutatott.

-         Joannie? – elkerekedett szemekkel kérdeztem.- De mégis kivel?- Hannah az ajtó fele mutatott, és egy hajtincset a szája felé tett bajuszt formázva. Tudtam, kit akar utánozni.- Donnal?! Az lehetetlen. Mikor és hogyan történhetett szerinted ez?

-- Hannah felállt, lefeküdt a földre, talpra húzta a lábait, vonaglott és kéjes hangokat hallatott. Fehér combja kilátszódott a hálóingje alól.

-       –   Elég legyen!- kiáltottam bosszúsan, pedig, hogy teljesen őszinte legyek, tetszett a látvány. Ahogy ott feküdt, mellei puhán két oldalra dőltek, ami a vékony szövet alatt jól látszódott. Csodálatos….gondoltam, de kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak ilyesmire. A lány még mindig nem hagyta abba a nyögdécselést.-   Fejezd be, Hannah, értem mit akarsz mondani! – mondtam kicsit nyugodtabban –A szobában történt, és te végignézted.–

A lány visszaült a székbe, mintha mi sem történt volna az előbb, és nyugodtan bólintott. Ezután a jobb mutató és hüvelykujját a másik keze gyűrűsujjára helyezte, mintha jegygyűrűt próbálna mutogatni. Rögtön megértettem, mit akar ezzel mondani: Don házas volt, és ezért Hannah szerint bűnhődnie kellett a csábító lánynak.

A telefonhoz fordultam, és tárcsáztam.

-         Don? Kérem, jöjjön fel az irodámba, beszédem van önnel!

Soha többé nem láttam a férfit.

5. fejezet: Megérdemelted/ Chapter 5: You Deserved It

             Nyolc hosszú év telt el azóta. Hannah még mindig nem szólalt meg, és még mindig ugyanazokkal a hipnotizáló szemekkel néz, amitől az ember feje megfájdul. Ám már közel sem az a kislány, aki akkor volt. 21 éves nő lett belőle, kerekded idomai akaratlanul is felhívták magukra a figyelmet.  Ahogy ott ült a székben, az íróasztalom előtt, mintha hideg fuvallat töltötte volna be az irodámat, pedig minden ablak zárva volt.

-         Hannah, miért tetted? Miért vágtad meg Joannie-t a villáddal.? Mit vétett ellened?- kérdeztem nem túl indulatosan, nehogy rögtön elijesszem.

-         Megmondtuk, hogy nem bánthatod a többi beteget.. Felnőtt vagy, Hannah, nem művelhetsz ilyen dolgokat büntetlenül!

A lány csak ült, bámult kifelé az ablakon, semmi jelét nem mutatta annak, hogy felfogta, amit mondok neki. Mégis tudtam, hogy megérti. Miután megintem őt, mindig nyugton marad egy hosszabb időre. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. Azután történik benne valami, és bántalmazza valamelyik betegtársát vagy egy ápolót. Sőt, van, amikor saját magát. És semmi megbánás nem érezhető rajta. Még miközben bántja áldozatát, akkor sem mutat ki semmit az arca: se dühöt, se kielégültséget, csak a szokásos komor arca tükröződik a bántott fél szemében. Szerencsére, Elise nővér esete óta, amikor kénytelenek voltunk sokkterápiát alkalmazni, senkit sem ölt meg, de tudtam, hogy könnyedén előfordulhat hasonló eset.

-         Bocsánatot kell kérned tőle! Mindjárt behozzuk őt, és akkor bocsánatot kérsz tőle! Értve vagyok, Hannah?- természetesen semmi választ nem kaptam

Ezután egy férfi ápoló, Don jelent meg, oldalán egy rövid, kócos barna hajú lánnyal, akinek zavart szemeiből sütött a harag, és arcán 4 mély piros vágásnyom látszódott. Nem volt több 25 évesnél.

-         ----  Megöllek, Hannah, te büdös ribanc, megöllek!- ezzel Joannie köpött egyet Hannah felé. Don erős kezei nem engedték, hogy közelebb kerüljön Hannah-hoz, és esetleg sikerüljön neki valóban megölni a lányt.

-         ---     Joannie, nyugodj meg, Hannah bocsánatot akar kérni tőled.

-         Köpök a bocsánatára, már nem először tett ilyesmit. Nézze, mit tett az arcommal!

-         -----    Hannah, itt van ez a papír, írd rá, hogy bocsánatot kérsz! -utasítottam a lányt, és letettem elé  egy papírt és egy tollat.

Hannah meg se moccant percekig. Egyszercsak azonban megfogta a tollat, és írni kezdett. Amikor végzett, megfogtam a papírt, amin ez a két szó állt: MEGÉRDEMELTED, KURVA!

TRANSLATION

           It had been eight long years, and hannah still hadn’t talked, and been still staring with those hypnotical eyes, that makes your head ache. But she wasn’t a little girl anymore, she became a 21 year-old woman, her curves making everyone pay attention to them. As she was sitting in that chair, in front of  my desk, it was like a cold breeze had sneaked into the room through the windows, but they were all closed.

-         Hannah, why did you do this? Why did you cut Joannie with your fork? Why had she done against you?- I asked not too vehemently not to scare her away.

-         We’d told you, you can’t hurt the other patients. You are an adult, Hannah, you can’t do such thincgs without punishment.

The girl was sitting, staring out through the window, showing no sign that she understood whatI was saying. I know she understood anyway. After I warn her she always stays calm for a while. After something happens in her, and starts hurting one of the patients or a nurse. Sometimes she even hurts herself. And she shows no regret. Even while she’s hurting her victim, there’s nothing on her face, no anger, no satisfaction, only the usual gloomy face of hers is reflected on the victim’s eyes. Luckily,  after the case of Sister Elise-when we have to use shock therapy- she hadn’t killed anyone, but I knew that something similar could happen anytime.

- You have to apologize to her. We are going to bring her here, and the you will apologize! Am I understood, Hannag?- Of course I didn’t get an answer

After that a male nurse, Don appeared with a short brown messy haired girl, whose eyes were full of anger, and there were 4 deep, red cuts on her face. She wasn’t older than 25 years old.

-         I’ll kill you, you stinky bitch, I will kill you!- and Joannie spatted towards Hannah. Don’s strong hands didn’t let her get nearer Hannah, and maybe let her actually kill the girl.

-         Joannie, calm down, Hannah wants to say sorry.

-         I don’t give a shit about her apology, it’s not the first time she did something like this. Look, what she did to my face!

-         Hannah, here is this sheet, write down that you apologize! I ordered her, and passed her a sheet and a pen.

Hannah didn't move.  But after a while she grabbed the pen and started writing. When she finished, I took the paper and I read this: YOU DESERVED THEM, BITCH!